Újabb részvény búcsúzik a pesti tőzsdétől
A Pannon-Flax Győri Lenszövő Nyrt. részvényeit törlik a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) terméklistájáról, mivel a társaság végelszámolás alatt áll – közölte a BÉT hétfőn a honlapján.
A Pannon-Flax Győri Lenszövő Nyrt. részvényeit törlik a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) terméklistájáról, mivel a társaság végelszámolás alatt áll – közölte a BÉT hétfőn a honlapján.
Elődjének elhibázott politikájára hivatkozva az új baloldali svéd kormány csökkentette a gazdaság növekedésére vonatkozó saját előrejelzését az idei és a következő két évre.
A német és a francia gazdasági miniszter felkért egy-egy neves német, illetve francia közgazdászt, hogy dolgozzanak ki közös javaslatokat olyan intézkedésekre, amelyek révén nagyobb növekedésre serkenthetik az eurózóna két legnagyobb gazdaságát – közölte a német gazdasági minisztérium hétfőn.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 40,49 pontos, 0,23 százalékos emelkedéssel 17 741,54 ponton zárt hétfőn.
Romániában marad a többpilléres nyugdíjrendszer, nem államosítják a kötelező magánnyugdíjakat – jelentette ki Rovana Plumb román munkaügyi miniszter hétfőn.
Az infláció sokszorosával nőtt az elmúlt egy évben a legnagyobb brit vállalatok igazgatóinak javadalmazása, miközben az alkalmazotti reálbér évek óta folyamatosan csökken.
Jelentősen visszaesett augusztusban az újonnan kötött árfolyamgát szerződések száma: 417 szerződést kötöttek a hitelintézetek devizahiteles ügyfelei, körülbelül egyharmadát az előző havinak – közölte honlapján hétfőn az MNB.
Eladásra hirdette hétfőn a Eurostar szuperexpresszeket üzemeltető vállalatban meglévő 40 százalékos részesedését a brit kormány.
A cigaretta magyarországi feketepiacának aránya már meghaladja a 12 százalékot, a legszembetűnőbb változás a külföldön legálisan gyártott, de kifejezetten csempészek által forgalmazott cigaretták hazai jelenlétének növekedése – derül ki a GfK Hungária feketepiacot vizsgáló felméréséből. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az adatokkal kapcsolatban kiemelte, hogy nem változott lényegesen az illegális cigarettapiac aránya a tavalyi második félévben mérthez képest.
Minimálisan gyengült a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben hétfő délután a délelőtti szinthez képest a bankközi devizapiacon.
101 milliárd forinttal növekedett a lakosság számára értékesített állampapír-állomány szeptemberben. A növekedés kizárólag a lakossági államkötvények nettó értékesítéséből származott, míg a lakossági kincstárjegyek állománya lényegében stagnált. A szeptember havi nagy összegű értékesítésben ugyanakkor jelentős szerepet játszottak a közhasznú szervezetek államkötvény vásárlásai – közölte az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapkamatának jelentős további csökkentését jósolták hétfői helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők a legutóbbi magyarországi inflációs adatok alapján.
Kis gyengüléssel kezdték a hétfői kereskedést a fontosabb New York-i tőzsdemutatók.
Kínában 1,98 millióra, az egy évvel korábbihoz képest 2,5 százalékkal emelkedett az eladott járművek száma szeptemberben.
Csökkenti bruttó 6 forinttal a gázolaj és 9 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. – értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.
A múlt héten nagy eséseket láttunk a nemzetközi tőzsdéken, sokan gondolták, hogy ez már bizony a régóta „várt” korrekció. A helyzet nem ilyen vészes, ma már tudtak korrigálni a piacok. A NYSE parkettjén mától lehet kereskedni a Fiat Chrysler papírjával, de Milánóban is maradnak.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. (ALDI) egyik akciója során megjelenő reklámjaiban elhallgatta azt, hogy a CANON nyomtatót, illetve az azt helyettesítő terméket nem fogja tudni a fogyasztók rendelkezésére bocsátani. A jogsértés elkövetéséért 10.000.000 Ft bírságot szabott ki a GVH – tájékoztatott a hivatal közleményében.
A Fővárosi Ítélőtábla hétfői tárgyalásán október 28-ra halasztotta a másodfokú ítélet kihirdetését a Sberbank Magyarország Zrt. által az általános szerződései feltételeinek tisztességtelensége ügyében a törvényi vélelem megdöntésére a magyar állam ellen indított perben.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.