Sötét mód ikon
2026 október 13
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Orbán szerint van még szufla az országban

Óriási fölénnyel győzött a Fidesz-KDNP a vasárnapi önkormányzati választáson, ez a győzelem pedig az egész országé – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a parlament hétfői plenáris ülésén. A kormányfő napirend előtti felszólalásában a néppárti politika folytatását ígérte, és úgy fogalmazott, ideje magunk mögött hagyni az ideológiák korszakát.

EXTRA

Tényleg megéri gyereket vállalni

A gyerekek száma szerint bontva tovább nőttek a kereseti különbségek az első fél évben a tavalyihoz képest Magyarországon – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss elemzéséből. A növekvő különbség oka, hogy a családi adókedvezményt 2014-től a munkavállaló nyugdíj- és egészségbiztosítási járulékának terhére is igénybe lehet venni, így nagyobb összeg marad a családoknál.

EXTRA

Kartellek és monopóliumok – ezért járt idén a Nobel-díj

Az idei közgazdasági Nobel-díjat Jean Tirole francia közgazdász nyerte el a piaci erők elemzéséért.

EXTRA

Hol lesz a forint következő megállója?

Nem sok meglepetéssel szolgáltak a hétvégén megtartott önkormányzati választások eredményei. A kormánypártok az előzetes közvélemény kutatásoknak megfelelően elsöprő győzelmet arattak az ellenzék, de elsősorban a baloldali pártok felett – írták a Solar capital elemzői.

EXTRA

Szijjártó biztosra megy gázügyben

Európának stratégiai partnerségre van szüksége Oroszországgal ahhoz, hogy legalább részben visszaszerezze azt, amit a válság kezdete óta konkurenciaképességéből elveszített – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Hospodárské Noviny (HN) szlovák gazdasági-közéleti napilapnak adott interjújában, amely a hétfői számban jelent meg.

EXTRA

Így csinálj pénzt a volatilitásból!

Nagyon nagy mértékű esés volt az elmúlt napokban a világ részvénypiacain. Méghozzá hirtelen alakult ki a helyzet, ahogy az lenni szokott. Ebben a helyzetben a VIX-index is két éves csúcsra tudott futni. Van olyan pénzügyi termék, amivel a várható esést is hasznunkra fordíthatjuk.

EXTRA

Uniós biztosok: Juncker még vacilál

Egyelőre nem döntött a biztosi posztok esetleges újraosztásáról az Európai Bizottság megválasztott elnöke – közölte hétfőn Jean-Claude Juncker szóvivője, Margarítisz Szkínász.

EXTRA

Vesztettek a regionális kisbankok

Elutasította a DRB Dél-dunántúli Regionális Bank Zrt. és az ÉRB Észak-magyarországi Regionális Bank Zrt. magyar állam ellen benyújtott devizahitelekkel kapcsolatos keresetét a Fővárosi Törvényszék hétfőn kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében.

EXTRA

Kistérségi Jolly Joker lett a forint

A kormánytól most nem sokat várhatunk a forintpiacon. Amíg a szűkebb térség legmagasabb kamatával kecsegtetjük a befektetőket, a carry trade mindent üt.

EXTRA

Nem akarod, hogy a gatyád is rámenjen az új hitelre a forintosítás után?

A következő év derekán jöhet a devizahitelek piaci forintosítása. A bankoknak kötelező lesz kiváltó hiteleket nyújtania az adósoknak, de akár más bankok ügyfeleit is megcélozhatják egy versenyképes termékkel. Azok kaphatnak csak jó hiteleket, akiket jó adósnak gondolnak a hitelintézetek. Érdemes már most felkészülni, hogy a lehető legjobb feltételekkel induljunk.

EXTRA

Hektikus mozgású euró/dollárra számíthatunk a héten

Az EUR/USD árfolyam a mai napon egy korábbi alj fölött tartózkodik, 1.26-nál. Ez a szint támaszként szolgálhat a jegyzés szempontjából a következő időkben. Érdemes szemmel tartani az 1.2713, 1.26-os szinteket. Összességében egy csökkenő euróra számíthatunk a héten.

EXTRA

Megint esik az olaj árfolyama

Több mint egy dollárral csökkent a kőolaj ára Kuvaitnak arra a bejelentésére, hogy az OPEC várhatóan nem fogja vissza szervezeti szintű termelését az energiahordozó árának emelése céljából, miközben Szaúd-Arábia nem hivatalosan jelezte: elfogadná akár a hordónkénti 80 dolláros árat.

EXTRA

Újabb hatmilliárd ment el a rubelre

Az orosz jegybank 6 milliárd dollárt költött a rubel erősítésére az elmúlt tíz napban – mondta el hétfőn a központi bank elnöke.

EXTRA

Óvatoskodik az MNB az infláció miatt

A harmadik negyedéves inflációs adat megerősítette, hogy a jelenlegi kamatszintet akár 2015 végéig is szükséges lehet fenntartani az inflációs cél teljesüléséhez – mondta Balog Ádám, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke hétfőn.

EXTRA

Gyorsan esnek az amerikai tőzsdék

Az amerikai piacon a gyorsjelentések állnak az érdeklődés középpontjában. Főleg a bankok és a pénzügyi szektor cégei jelentenek, de a Google és az Intel is a héten közli adatait. A hét második felében érkeznek makroadatok a tengeren túlról, a tőzsdék közben gyorsan esnek.

EXTRA

Egy kamatvágás még jöhet a lengyeleknél

A lengyel jegybank elnöke és a jegybank monetáris tanácsának tagjai nyilatkozatokkal hűtötték hétfőn a további kamatcsökkentésekről kialakult piaci várakozásokat.

EXTRA

Félmilliárdért bírságolt a NAV

Több mint 15 ezer vizsgálatot végzett, és csaknem minden negyediknél talált valamilyen hiányosságot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a júliusban és augusztusban tartott országon ellenőrzések során.

EXTRA

Mit okoz az erős forint?

A régió sztárja – akár ezt is mondhatnánk a forint elmúlt heti teljesítménye alapján. Kezd összeállni egy olyan makrogazdasági puzzle, ahol minden abba az irányba mutat, hogy az MNB akár megint vághatna egyet a magyar alapkamaton. Vajon meglépik ezt? Elemezzük a helyzetet.

1 … 4 966 4 967 4 968 4 969 4 970 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.