Sötét mód ikon
2026 október 12
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Október elején jöhetnek az első pályázatok

Az utóbbi időszak eredményei azt mutatják, hogy a magyar gazdaság egyre egészségesebb, és egyre jobban teljesít az európaihoz képest, ezt pedig tovább erősítik majd a hamarosan elérhető fejlesztési források – mondta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára szombaton Budapesten sajtótájékoztatón.

EXTRA

Az ebola miatt drágul a kakaó

Pénteken 3,5 éves csúcsra emelkedett a kakaóbab határidős jegyzése Londonban spekulációs vásárlásokra, amit azok a félelmek váltottak ki, hogy csökkenhet a termény kínálata az ebola afrikai terjedése miatt.

EXTRA

Új világrend, új külpolitika – ezt ígéri Szijjártó

A magyar külpolitikát meg kell újítani az új világrend követelményeinek megfelelően, így a külpolitika feladatának a magyar gazdasági érdekek érvényesítésének kell lennie – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter-jelölt kinevezés előtti bizottsági meghallgatásán szombaton az Országházban.

EXTRA

A közbeszerzésnél nem vizsgálnak kartellgyanút

Az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ) szombaton azt közölte, nem feladatuk annak felügyelete, hogy versenyen részt vevő partnerei megértik-e a versenytörvény versenykorlátozó megállapodások tilalmára vonatkozó rendelkezéseit, ennek megfelelően az ügynökség ezt nem is vizsgálta.

EXTRA

Ha szekszárdi, azt látni fogod

2015 januártól egységes boros palackkal jelennek meg a szekszárdi borászatok, a tervek szerint az első évben 150 ezer üveg bor kerül forgalomba – jelentette be a szekszárdi borvidék hegyközségi tanácsának elnöke pénteken Szekszárdon.

EXTRA

A költségvetésbe megy a Világbank pénze

A Világbank 2,5 milliárd dollár hitelt folyósított Ukrajnának abból a 3,5 milliárd dollárból, amire még márciusban tett ígéretet – jelentette be az ENSZ washingtoni központú globális fejlesztési szervezete.

EXTRA

Nehéz megszabadulni a rossz hiteltől

Mérsékelten nőtt a nem teljesítő hitelek aránya a spanyol bankoknál júliusban a teljes hitelállományhoz képest.

EXTRA

Feljelentik egymást a nagyhalak

Az idén, augusztus végéig, hetven ügyben kezdett vizsgálatot a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Ötvenhét versenyfelügyeleti eljárást lezártak; ezek közül huszonhat esetben állapítottak meg jogsértést és szabtak ki bírságot. A fogyasztók megtévesztőit, a versenykorlátozó megállapodást kötőket, és az erőfölénnyel visszaélőket összesen 3,556 milliárd forintra büntette a GVH. A legnagyobb összegű bírsággal (2,790 milliárd forint) a traszportbetongyártók és a katódsugárcső-előállítók (303 millió forint) kartelljét sújtották – tájékoztat a feketelista.hu portál.

EXTRA

Kell az állam támogatása az új munkahelyekhez

Augusztus végén 401 500 álláskeresőt tartottak nyilván Magyarországon, júliushoz képest 3 százalékkal, tavaly júliushoz képest 18,4 százalékkal kevesebbet – tette közzé a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) a honlapján.

EXTRA

Páratlan az amerikai gazdaság teljesítménye

Megerősítette pénteken az Egyesült Államok lehetséges legjobb, "AAA" szintű szuverén adósbesorolását a Fitch Ratings, stabil kilátással.

EXTRA

A bankrendszer és a forint miatt aggódik a hitelminősítő

Az elemzők rövid értékelése szerint nem volt meglepetés, hogy megerősítette Magyarország hosszú és rövid futamidejű, devizában és hazai valutában fennálló szuverén adósságának "BB/B" szintű adósosztályzatait pénteken a Standard & Poor's, az eddigi stabil kilátással.

EXTRA

Tarolt az Alibaba New Yorkban

Vegyesen zártak pénteken a New York-i értéktőzsde főbb mutatói. Az Alibaba kínai internetes kereskedelmi cég kiváló debütálását részben ellensúlyozta egyebek között az Oracle és a Yahoo árfolyamvesztesége.

EXTRA

Még fontosabb lenne a Gazprom Európának?

A Gazprom orosz gázipari monopolcég részesedése az európai gázimportban 64 százalékra emelkedik az idén, és ez az arány még nagyobb lesz a további években – jelentette ki az orosz cég vezérigazgatója pénteken.

EXTRA

Újabb céget vesz az állam

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) döntése alapján a magyar állam nevében eljáró MNV Zrt. aláírta a Bombardier Transportation MÁV Hungary Kft. 64,9 százalékos üzletrészének megvásárlásáról szóló adásvételi szerződést a jelenlegi tulajdonos német Bombardier Transportation GmbH-val – közölte a tárca.

EXTRA

Egyre többet költenek felhőszolgáltatásra a vállalatok

Egyre többet költenek felhőszolgáltatásra a vállalatok, az amerikai IHS kutatócég prognózisa szerint az idén világszinten 20 százalékkal nő a piac, s a szolgáltatásra költött összeg elérheti a 174 milliárd dollárt. A prognózisok szerint ez 2017-re 235 milliárd dollárra emelkedhet, ami a háromszorosa lesz a 2011-esnek.

EXTRA

Hat és féléves csúcs dőlt meg Európában

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,33 százalékkal emelkedett, 1402,68 ponton zárt pénteken. Az index 2008. január óta nem volt e szint felett, az év eleje óta 6,56 százalékkal emelkedett. A héten 1,42 százalékkal nőtt az értéke, míg a megelőző héten 0,93 százalékot esett.

EXTRA

Itt az újabb hatalmas felvásárlás

Részvényenként 129 dolláros áron megveszi az amerikai Concur Technologies-t a német SAP. Így a világ legnagyobb felhő alapú szolgáltatásokat nyújtó vállalata jöhet létre, a befektetők sokallják a 20 százalékos prémiumot jelentő árat. Az SAP optimista az akvizícióval kapcsolatban.

EXTRA

Nem jelzett meglepetést a forint

Minimálisan gyengült a forint a főbb devizákkal szemben péntek estére a délutáni jegyzésekhez viszonyítva a bankközi piacon.

1 … 5 034 5 035 5 036 5 037 5 038 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.