Kartellezőket fogott a GVH
Gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalmának feltételezett megsértése miatt indított versenyfelügyeleti eljárást a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
Gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalmának feltételezett megsértése miatt indított versenyfelügyeleti eljárást a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
Az amerikai részvénypiacok a héten ismét új csúcsokra értek, a Fed kamatdöntése mellett viszont Skócia helyzete is lázban tartotta a befektetőket. Az egységben maradás szintén jó hangulatú erősödést hozott a piacokon, és a font árfolyamán is, az amerikai dollárral szemben.
A legnagyobb üzleti felhőszolgáltatóvá válik az SAP a ma bejelentett felvásárlásával. A német szoftvergyártó története legnagyobb akvizíciójáért, az amerikai Concur szoftvercégért 8,3 milliárd dollárt fizet – tájékoztatott a cég közleményben.
Oroszország vámot tervez kivetni az ukrán termékekre – jelentette be Dmitrij Medvegyev pénteken. Az orosz kormányfő a Szocsiban rendezett nemzetközi befektetői fórumon emlékeztette a világot Oroszország atomhatalmi státusára.
Több ezer embert kellett evakuálni a Fülöp- szigeteken miután a fővárosra és környékére lecsapott a Fung-Wong névre keresztelt viharrendszer.
Bűnösnek mondta ki a kínai bíróság a GlaxoSmithKline (GSK) brit központú multinacionális gyógyszergyártó cég kínai vállalatát vesztegetés miatt és 3 milliárd jüan (118 milliárd forint) értékű bírság megfizetésére kötelezte pénteken – jelentette a kínai online média.
A Századvég Gazdaságkutató Zrt. prognózisa szerint a gazdasági növekedés 2014-ben dinamikus lesz, elérheti a 3,3 százalékot, míg 2015-ben 2,4 százalékra lassulhat üteme.
A Reuters hírügynökség által az elmúlt három napban megkérdezett mind a 19 elemző arra számít, hogy jövő heti ülésén nem változtat a most 2,10 százalékos alapkamatán a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Az orosz költségvetési politika szigorítására szólított fel és bírálta a nagyarányú katonai kiadásokat az orosz gazdaságfejlesztési miniszter egy Szocsiban zajló nemzetközi befektetési konferencián pénteken.
Mélybe küldték a MOL-t a Deutsche Bank elemzői, az ajánlást vételről tartásra módosították, a célárfolyamot 14000 forintra vágták, ez a BUX indexre is negatív hatással volt. Kitört a hazai deviza, újabb forinterősödés jöhet, a következő szint a 200 napos mozgóátlagnál található.
Index átsúlyozások és opciós lejáratok kínálnak ma játékteret a kalandvágyó befektetőknek a hazai, az európai és az amerikai kereskedés zárószakaszában.
A tegnapi függetlenségi népszavazás 84,5 százalékos rekord részvétel mellett zajlott le Skóciában, melynek eredményeképpen az uniópártiak 55 százalékos egyszerű többséggel győzedelmeskedtek az elszakadáspártiakkal szemben – írták a Solar Capital elemzői.
Szijjártó Pétert javasolja külgazdasági és külügyminiszternek kinevezni Orbán Viktor miniszterelnök az államfőnek – közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője pénteken.
Várhatóan nő a Brent olajfajta ára heti szinten, mert a Kőolaj-exportáló Országok Nemzetközi Szervezete (OPEC) előreláthatóan csökkenti a kitermelését.
Kedvezőnek tartják a kereseti és foglalkoztatási trendeket, s a lakossági fogyasztás további élénkülésére számítanak az elemzők. A Nemzetgazdasági Minisztérium közölte, a kiváló makrogazdasági adatok további reálbér-emelkedést vetítenek előre Magyarországon.
A vártnál gyengébbet jelentett a szoftvergyártó óriás, az Oracle. Nagy átalakításokat tervez a cég, a várakozások visszafogottak, jó hír viszont, hogy 13 milliárd dollárra növelték a részvény visszavásárlási programot. A következő hetekben jönnek a gyorsjelentések.
A közelmúltban több házaló ügynök próbálta a Magyar Államkincstár nevében értékesíteni a Babakötvényt, azonban a termék forgalmazása csak és kizárólag a Magyar Államkincstár állampénztári irodáiban, illetve állampapír értékesítési pontjain történik, házhoz nem mennek vele – hívta fel a figyelmet az államkincstár pénteki közleményében.
Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke megkönnyebbüléssel fogadta a skóciai népszavazás eredményét. A politikus a Deutschlandfunk német rádiónak nyilatkozott péntek reggel. „Bevallom, az eredmény megkönnyebbülést okozott” – mondta egy kérdésre válaszolva.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.