Erősödéssel zárt a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a BUX, 197 pontos emelkedéssel, 18.433 ponton zárt szerdán.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a BUX, 197 pontos emelkedéssel, 18.433 ponton zárt szerdán.
A DJIA 51, a Nasdaq Composite 19, míg az S&P 8 ponttal tartózkodik a tegnapi záró értéke alatt.
Közzétette első pályázati felhívásait az Európai Bizottság a Horizont 2020 program keretében, amelynek célja a műszaki, tudományos, kutatás-fejlesztési, innovációs projektek uniós támogatása a 2014 és 2020 közötti költségvetési időszakban.
Szerdára virradóra a forintot 302,08 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben, délután négy órakor pedig 302,94 forinton. Szerdán az eurójegyzés 301,57 és 303,07 forint között alakult. Az eurót 303 forint felett a múlt hét elején jegyezték legutóbb.
Rekordot döntött a Japánba látogató turisták száma 2013-ban: az év első 11 hónapjában 9,5 millió ember utazott Japánban, miközben az eddig csúcsévnek számító 2010-ben csak 8,6 millió turista volt – írta a Bloomberg hírügynökség.
A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,10 százalékkal, az S&P 500-as mutató 0,03 százalékkal, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,02 százalékkal erősödött nyitáskor.
A közös közbeszerzés keretében összesen 266 gigawattóra (GWh) villamos energiát szerzett be a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) és 62 állami tulajdonú társaság 2014-re, az elért megtakarítás éves szinten csaknem 600 millió forint.
Minimálisan nőtt a görög munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző két havi stagnálás után – jelentette az ELSTAT görög statisztikai hivatal szerdán.
Közel 42 milliárd forinttal növekedett novemberben a lakosság számára értékesített állampapírok állománya. A teljes mennyiség megközelítette az 1640 milliárd forintot.
Az európai piacokon mutatkozó gazdasági fellendüléssel párhuzamosan, az elmúlt időszakban a magyar vállalkozásoknál is némi élénkülés látszik. Egyre több cég valósítana meg beruházást, amelyhez kézenfekvő és olcsó megoldást kínál a jegybanki növekedési hitelprogram. A program sikeres szereplőjeként az Erste Bank számtalan pénzügyi megoldással kíván hosszú távú pénzügyi partnere lenni a vállalkozásoknak.
A legújabb és legkedvezőbb finanszírozási konstrukciókról a Kis- és Középvállalati Igazgatóság vezetőjét, Kálmán Lászlót kérdeztük.
Szárnyal a Twitter, a 10 százalékos emelkedést követően új történelmi csúcson az árfolyam, köszönhetően egy új fejlesztésnek. Itthon a CIG Pannónia lehet fókuszban, a papír bekerül a Közép-Kelet Európai régiót tömörítő CECE indexbe, 2,5 százalékos emelkedésben az árfolyam.
Több mint 400 millió dollár (88 milliárd forint) kártérítést követel a C a Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone-tól.
A magyar adósságon belül fokozatosan le kell építeni a devizaadósságot, mivel annak közel 50 százalékos részaránya nemzetközi szinten magasnak mondható, emellett kockázatos is – mondta Borbély László András, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) általános vezérigazgató-helyettese szerdán a Magyar Közgazdasági Társaság és a TAS-11 Kft. „Válságfogyatkozás” című konferenciáján.
Az Új Széchenyi Tervben a már megkötött támogatási szerződések alapján 55 milliárd forint áll rendelkezésre a személyi sérüléses balesetek megelőzését célzó beruházásokra – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerdán az MTI-vel.
Erős ellenálláshoz ért az EUR-USD kurzusa, a napokban visszaesés jöhet a jegyzésben, a tegnapi Mario Draghi beszéd nagy mozgást nem hozott, a holnapi sajtótájékoztató azonban tartogathat meglepetéseket az euróra nézve. Jelentősen megugrottak a nemesfémek az elmúlt napokban.
A kedvező novemberi adat után decemberben az infláció csökkenésére számítanak az MTI által megkérdezett elemzők, a jövő évi inflációval kapcsolatban azonban eltérőek az álláspontok.
Elbocsátásokkal, fizetéscsökkentéssel és a vezetői prémiumok megvonásával javítaná pénzügyi helyzetét a súlyos gondokkal küszködő Alitalia.
Ukrajna szeretne megállapodni az Európai Unióval egy 20 milliárd eurós (6 ezer milliárd forint) segélyről, mielőtt aláírná a történelmi jelentőségű társulási szerződést a 28-akkal – közölte szerdán Mikola Azarov ukrán kormányfő.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.