Csak a párizsi index lódult meg
Vegyesen alakultak az indexek szerdán nyitáskor a főbb európai értéktőzsdéken.
Vegyesen alakultak az indexek szerdán nyitáskor a főbb európai értéktőzsdéken.
Novemberben 1,3 százalék volt az éves infláció Németországban az októberi 1,2 százalékkal szemben – közölte szerdán a német statisztikai hivatal.
Novemberben a fogyasztói árak 0,9%-kal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. A háztartási energia árak, valamint a járműüzemanyagok, a tartós fogyasztási cikkek és a ruházkodási cikkek ára csökkent, a szeszes italok, dohányáruk és a szolgáltatások drágultak.
Nem jutottak el a megállapodásig az európai uniós tagországok pénzügyminiszterei kedd éjjel a bankunió még nyitott kérdéseiről, de tovább közeledtek a kompromisszum felé – derül ki a résztvevők ülés után adott nyilatkozataiból.
Az USA költségvetését fixálták, és 23 Mrd dollár deficitcsökkenést terveznek a következő 2 évre, így újabb kormányzati leállás nem valószínű.
Az aranyár keddi emelkedése a Fed esetleges pénzpolitikai változtatását nem veszi figyelembe, a piac túladott voltát azonban annál jobban.
Előzetes, két évre szóló megállapodás született az amerikai szövetségi költségvetésről – jelentette be kedd este a kétpárti egyeztetéseket vezető Paul Ryan republikánus képviselő és Patty Murray, a szenátus költségvetési bizottságának demokrata elnöke.
A bankokból áramlik ki a pénz. Az emberek befektetési lehetőségeket keresnek. A nemesfémvásárlás is ilyen lehetőség lehet .
Egy arany-, három ezüst- és négy bronzéremmel zárta a párlatok nem hivatalos világbajnokságának is nevezett Destillatát a Nobilis Pálinkafarm. Az osztrák versenyen aranyérmet kapott a Nobilis Prémium Barnasörpárlat, míg ezüstéremmel ismerték el 2011-es Szilvapálinkát, a 2012-es Feketeribizli- és Meggypálinkát.
Mérsékelten gyengült a forint szerda reggelre a vezető valutákhoz képest a nemzetközi piacokon.
Emelte bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változott.
Túlzottdeficit-eljárás megindítását javasolja Horvátországgal szemben az Európai Bizottság a tagállamok szakminisztereiből álló tanácsnak – közölte kedden a brüsszeli testület.
A kedden bejelentett, 500 milliárd forintos Panel III. program egyharmad részét kitevő vissza nem térítendő támogatás forrása a szén-dioxid kvóta értékesítéséből származó 70 milliárd, továbbá az uniós operatív programokból várható 90-95 milliárd forint – mondta Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter a Duna televízió Közbeszéd című műsorában kedden este.
A javuló ausztriai működési kondíciók várhatóan enyhítik jövőre az osztrák bankrendszer közép- és kelet-európai érdekeltségeinek kockázatait, de nem zárható ki, hogy az osztrák bankok megfontolják a kivonulást a magyar piacról – jósolta az osztrák bankrendszer 2014-es kilátásairól összeállított, kedden Londonban ismertetett előrejelzésében a Fitch Ratings.
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) december közepén indítja el az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap (EMVA) agrár-környezetgazdálkodási (AKG) támogatások kifizetését; a 4. gazdálkodási évre 12 902 gazdálkodó nyújtotta be a kifizetési kérelmét, több mint 55 milliárd forint összegre.
A Magyar Energiahatékonysági Intézet Nonprofit Kft. (MEHI) a családi házakra és a társasházakra is ki kellene terjeszteni a panelépületekre bejelentett lakásfelújítási programot. Az Energiaklub szintén azt javasolja, hogy az egyéb építőanyagból épült épületek felújítására is legalább akkora hangsúlyt fektessen a kormány, mint a panelekre.
Lengyelország 2015-ig haladékot kapott a 3,0 százalékos GDP-arányos uniós költségvetési deficitcél teljesítésére.
A Wellnet Kft. a Magnavital mágneses készülékek, illetve a készülékcsomagok népszerűsítése során a terméknek olyan egészségre gyakorolt hatásokat és gyógyhatásokat tulajdonított, melyeket nem tudott igazolni – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal. A jogsértésért 3 millió forint bírságot szabott ki a vállalkozásra a hivatal.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.