Idősek napja Kínában
Hivatalosan először tartották meg Kínában vasárnap az idősek napját. Becslések szerint a világ legnépesebb országában a 60 év felettiek száma idén meghaladja a 200 milliót, 2025-re pedig elérheti a 300 milliót.
Hivatalosan először tartották meg Kínában vasárnap az idősek napját. Becslések szerint a világ legnépesebb országában a 60 év felettiek száma idén meghaladja a 200 milliót, 2025-re pedig elérheti a 300 milliót.
Befejeződött vasárnap az IMF/Világbank pénteken kezdődött őszi közgyűlése, amelyen pénzügyminiszterek, más kormányzati tagok, jegybanki vezetők és pénzügyi szakértők vettek részt.
Kilenc ember halálában játszott szerepet az idén Magyarországon egy olyan új dizájnerdrog, amely az országon kívül csak Hollandiában bukkant fel – mondta Garamvölgyi László, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács szóvivője az MTI-nek annak kapcsán, hogy az Európai Bizottság az új pszichoaktív anyagokkal kapcsolatos rendelet elfogadását tervezi.
Az előtörlesztésnek és a konszolidációnak köszönhetően a korábbinál jóval kedvezőbb a magyar gazdaság megítélése és megnőtt a Magyarország iránti befektetői érdeklődés is – összegezte Washingtonban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank őszi közgyűlésének tapasztalatait Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek.
Az OPEC jelenlegi termelési szintje kielégíti a piac igényeit és nem tudni olyan kezdeményezésről a szervezeten belül, amely a napi 30 millió hordó termelési szint megváltoztatására irányulna.
Az Oroszországban működő nagy külföldi cégek szövetsége, az AEB előrejelzése szerint a tavalyinál kevesebb autót értékesítenek az országban.
A világ vezető bankjai szerint a pénzügyi világra komoly romboló hatással lenne, ha napokon belül nem születne megállapodás az amerikai adósságplafon-emelésről.
A brit kormány beleegyezett abba, hogy kínai részvétellel épüljön új atomerőmű az ország területén – közölte a BBC.
Az amerikai törvényhozás leállása ellenére egy nagy tettet végrehajtott a héten a Fed a héten: forgalomba hozták az új százdollárost! Számos korábbi félrenyomtatás és időbeli elcsúszás után, több mint három évvel az előző után, október 8-án debütált az új címlet! Abban a reményben, hogy egyre többen találkoznak az új pénzzel néhány érdekességet foglaltunk össze az alábbiakban.
Robbanószerkezetnek látszó tárgyat találtak egy férfinél vasárnap Budapesten, egy Bartók Béla úti villamosmegállóban, ezért azt egy időre le kellett zárni, a villamosok körülbelül egy órán át nem közlekedtek.
Írország december 15-én lezárja a 2010-ben kapott 85 milliárd eurós nemzetközi mentőhitelt – jelentette be szombat késő este Enda Kenny ír miniszterelnök.
Háromnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a jövő héten. A képviselők hétfőn törvénymódosításokat fogadhatnak el a rezsicsökkentés folytatása érdekében, míg kedden a katasztrófavédelmi törvény módosítását tárgyalják, szerdán pedig az igazságszolgáltatás csúcsszerveinek tavalyi tevékenységét értékelhetik.
A kongresszus mindkét házában eredménytelenül zárultak az egyezkedések szombaton a szövetségi kormány részleges bénultságának feloldásáról és a technikai csőd elkerüléséről folytatott tárgyalások, igaz a szenátus vezető részéről pozitív hangulatú nyilatkozatok hangzottak el.
Várhatóan mintegy ötmillió forint bírságot szab ki adathordozókkal kapcsolatos szerzőijog-sértések miatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), miután ellenőrző akciója során több mint félszáz alkalommal tapasztalt jogsértést.
A Kúria vizsgálata szerint megalapozott az ENSZ-nek a magyar idegenrendészeti őrizet bírói kontrolljára vonatkozó kritikája, a problémák megoldása érdekében javaslatokat dolgozott ki a legfelsőbb bírói fórum – mondta el Kovács András kúriai tanácselnöke.
Útfelújítási program indul Békés megyében 1,62 milliárd forintból, a munkálatokat 2013-ban kezdik és legkésőbb 2014 tavaszán fejezik be.
A globális növekedés óhatatlanul a lassulás felé tart függetlenül attól, folytatódik-e a vezető jegybankok által biztosított mennyiségi lazítás, vagy sem. Jelentős pozitív növekedési fordulatra az elemzők mindaddig nem számítanak, amíg a politikai döntéshozók be nem szüntetik a gazdaság azon részeinek támogatását, amelyek a segítséget nem igénylik, vagy nem érdemlik meg, és el nem kezdik a munkahelyteremtés és a gazdasági növekedés szempontjából legnagyobb hajtóerőt kifejteni képes szektort, a kis és közepes méretű vállalkozásokat (KKV) támogatni – áll a Saxo Bank IV. negyedévről szóló prognózisában.
A világbajnoki címvédő Sebastian Vettel, a Red Bull német pilótája nyerte meg vasárnap a Forma-1-es Japán Nagydíjat, ezzel tovább növelte előnyét az összetettben, de még nem ünnepelheti sorozatban negyedik vb-diadalát.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.