Sötét mód ikon
2026 szeptember 21
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Öt nap választ el bennünket egy nagyon veszélyes pillanattól

A Világbank elnöke fölszólította az amerikai kormányzatot és a republikánusokat, hogy sürgősen oldják meg az amerikai költségvetés körül kialakult patthelyzetet, különben világméretű gazdasági katasztrófát okoznak.

EXTRA

Szeretik lopni a Merciket

Három nap alatt öt nagy értékű, Nyugat-Európában ellopott luxusautót tartóztattak fel a rendőrök Nagylaknál – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

EXTRA

Jól halad a hitelezési akcióterv

Az Európai Befektetési Bank (EIB), a Világbank és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) szombaton közös jelentést tett közzé, amelynek értelmében a három nemzetközi pénzügyi intézmény 2012 novembere és 2013 júliusának vége között 16 milliárd dollárnyi új hitelt tett hozzáférhetővé Közép- és Délkelet-Európa számára.

EXTRA

Hasított az OTP a héten

A Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a héten 1 milliárd forinttal, 46,1 milliárdra esett a forgalom, miközben a BÉT részvényindexe, a BUX 18 638,17 ponton – 0,55 százalékos, 102,81 pontos pluszban – zárta a hetet.

EXTRA

Több és jobb munkalehetőségre van szükség

Szombaton az IMF politikai-stratégiai testülete, a Nemzetközi Monetáris és Pénzügyi Bizottság (IMFC) tartott plenáris ülést a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank őszi washingtoni közgyűlésének második napján.

EXTRA

Begyűjtik a halakat Hortobágyon

Megkezdődött az őszi lehalászás a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. halastavain: a két hónapig tartó hálóvetés során 1000 tonna pontyot, 300 tonna busát és 100 tonna egyéb halat, főként harcsát és amurt fognak ki – mondta Lupsán Róbert vezérigazgató a lehalászási ünnepen.

EXTRA

Ilyen számokat még soha nem húztak a lottón

Pedig már 1957 óta húznak számokat hazánkban.

EXTRA

Döntöttek: tőkeemeléssel mentik meg a légitársaságot

A csődtől csupán néhány napra álló Alitalia olasz légitársaság igazgatótanácsa részben tőkeemeléssel mentené meg a céget.

EXTRA

Zsugorodott Kína kivitele

Kína kivitele csökkent éves szinten szeptemberben a globális kereslet mérséklődése nyomán a szakértők által várt bővülés helyett.

EXTRA

Terítéken az amerikai költségvetési vita

Megfigyelők várakozásának megfelelően az amerikai költségvetés, az adósságplafon megemelésének a kérdése állt a figyelem középpontjában a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank őszi washingtoni közgyűlésének első, közép-európai idő szerint szombat hajnalig tartó munkanapján.

EXTRA

Közel 18 milliárdból fejlesztenek a Balatonnál

Hamarosan megjelennek a tenderkiírások a közel 18 milliárd forint nettó értékű, 85 százalékos uniós támogatású dél-balatoni szennyvízberuházások kivitelezésére, amelyek során 2015 közepéig 18 településen építik ki vagy újítják meg a szennyvízelvezető és -tisztító rendszert – adta hírűl Hidvégi József (Fidesz-KDNP), az önkormányzati társulás elnöke, a gesztor szerepet betöltő Fonyód polgármestere.

EXTRA

Kedvezményes lakáshitel jár majd a közalkalmazottaknak

Kedvezményes lakáshitel, a szolgálati jogviszonyok átjárhatóságát biztosító továbbfoglalkoztatási rendszer, üdülési és egészségmegőrzési támogatás – mindez része lenne a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium azon lépéseinek, amelyek a közszolgálat társadalmi megbecsülésének helyreállításához, a közigazgatás hatékony működéséhez és a közszolgálati életpályamodell bevezetéséhez vezetnek a tárca honlapján megjelent tájékoztatás szerint.

EXTRA

Újabb pályázatokat nyújthatnak be a magyar gazdák

Várhatóan még ez év végéig újabb élelmiszeripari, esetleg állattenyésztési technológiafejlesztésre kiírt pályázatok nyílhatnak meg a magyar gazdák számára – közölte Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkára szombaton az Erdőtelek határában fekvő Pintér-tanyán tartott vidékfejlesztési konferencián.

EXTRA

Súlyos szavak a miniszterelnöktől

A kormányfő szerint egyre fontosabbá válik a nemzeti szuverenitás, és ma a kulcskérdés az, hogy „ki kormányoz bennünket”. Orbán Viktor a The Daily Telegraph című tekintélyes brit konzervatív napilapnak adott interjút, amely az újság online kiadásában jelent meg szombaton.

EXTRA

Épül a jövő az államtitkár szerint

Önkormányzati tulajdonban lévő naperőművet adtak át szombaton a hajdú-bihari Monostorpályiban. Az évi 300 ezer kilowattóra áramot előállító, 195 millió forintos beruházás az európai unió támogatásával valósult meg.

EXTRA

Ismét Gyurcsány a DK elnöke

A pártot eddig is vezető Gyurcsány Ferencet újra elnökké választották a Demokratikus Koalíció budapesti tisztújító kongresszusán szombaton.

EXTRA

Megkezdődött a Magyar Sajtút Hálózat kiépítése

A magyarországi borutakhoz hasonlóan megkezdődött a Magyar Sajtút Hálózat kiépítése, ahol a kézműves sajtkészítők nemcsak saját portékáikat árusítják és kínálják, hanem turistákat is fogadnak – mondta a Kis-, Közép- és Agrárvállalkozók, Sajtkészítők Egyesülete elnöke.

EXTRA

Így interneteznek hárommillióan

A fiatalok már nagyon korán megismerkednek az infokommunikációs eszközökkel és elsajátítják az azokhoz szükséges tudást. Mindaz, ami a fiatalabb generációk számára természetes, az idősebbek nagy részének ismeretlen, új világ, de egyesek már elkezdték meghódítását, például az 55 év feletti internetezők 10%-a már aktívan használ tabletet. Az eNET – Telekom közös, Jelentés az internetgazdaságról sorozatának legújabb darabja az 55 év feletti „fiatalokkal” foglalkozik.

1 5 924 5 925 5 926 5 927 5 928 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.