Sötét mód ikon
2026 augusztus 12
A NEMZETKÖZI PIACOK rovatot az Sponsor logo támogatja
EURÓPA

Hatalmas pénzekkel támogatja Ukrajnát Németország

Németország újabb 2,7 milliárd eurós katonai segélycsomagot nyújt Ukrajnának, amely 30 Leopard harckocsit is tartalmaz

AMERIKA

Tesla – kritikus döntés Musk részéről

Elon Musk vezérigazgató péntek este arról posztolt, hogy több időt fog a Tesla-ra szentelni. Elon Musk péntek este megosztotta azon terveit, melyek szerint a jövőben több időt szentelne a Tesla-ra. A hír az után érkezett, hogy Musk bejelentette, hogy lemond a Twitter Inc. vezérigazgatói posztjáról és Linda Yaccarino-ra bízza a vállalat irányítását. „Nyilvánvaló, hogy Linda […]

NEMZETKÖZI PIACOK

Ukrajnában erősít a német tankgyártó

A német Rheinmetall vegyes vállalatot hozott létre az ukrán Ukroboronprom állami konszernnel tankok gyártására és karbantartására Ukrajnában. Ezt idézte a Handelsblatt német gazdasági lap  a német vállalat vezérigazgatóját. „A vonatkozó szerződések megszülettek” – mondta Armin Papperger, a Rheinmetall vezérigazgatója. A vállalatvezető hozzátette, hogy az együttműködés az ukrajnai páncélozott járművek karbantartására és javítására vonatkozik. Ezzel párhuzamosan […]

NEMZETKÖZI PIACOK

Alig emelkedtek az élemiszerek árai

Mérsékelten nőtt az élelmiszerek világpiaci ára áprilisban márciushoz képest. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapján szereplő adatok szerint áprilisban az átfogó árindex 127,2 pont lett, ami 0,8 pont (0,6 százalék) emelkedés márciushoz viszonyítva. Ez volt az első növekedés 12 egymást követő hónap csökkenés után. Az áprilisi emelkedés ellenére az index 31,2 ponttal (19,7 […]

NEMZETKÖZI PIACOK

Az OECD-országokban stagnált a munkanélküliség

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban márciusban átlagosan 4,8 százalék volt a munkanélküliség, a ráta harmadik hónapja nem változott.

FELTÖREKVŐ PIACOK

Feszült helyzet – Tajvan egy kínai támadást szimulált

Csütörtök délután Taipeiben 2025. augusztus 26-a volt és a kínai hadsereg éppen egy rakétát lőtt ki a városba, ami egy lakótömböt talált el. A kínai haditengerészet hajói tömegesen gyülekeztek a tajvani-szorosban, és a háború kirobbanása elkerülhetetlenné vált. Gondolhatnánk, hogy a jelenet szürreális, azonban Tajvan népét folyamatosan rettegésben tartja Kína. Teszi mindezt annak ellenére, hogy az […]

EURÓPA

Franciaországban is gyorsult az infláció

Franciaországban gyorsult a fogyasztói áremelkedés áprilisban éves összevetésben.

EURÓPA

Egynapos autósztrádadíj Csehországban

Csehországban is bevezetik az egynapos autósztráda-díjat jövő márciustól

NEMZETKÖZI PIACOK

Jelentősen nőtt a német Allianz negyedéves nyeresége

A német Allianz SE biztosítótársaság jelentősen növekvő nyereséggel és javuló működési eredménnyel zárta az idei első negyedévet, részben magasabb árainak köszönhetően.

EURÓPA

Gáz – itt az új kihívás, de nem kell pánikolni!

Az elmúlt 8 hónapban szinte a rekordértékek tizedére szorítottuk vissza az gáz árfolyamát. Egyre szebb képet fest az európai referenciaérték, a Dutch TTF árfolyama, amely mostanra már 35 euró alatt jár. Pár hónappal ezelőtt még kérdéses volt az unió léte a téli időszak előtt. A környezet és az országok összefogása átsegített minket a legnehezebb időszakon. […]

EURÓPA

Két akkumulátorgyárat is építene Európában a Northvolt

A Northvolt svéd akkumulátorgyártó vállalat két üzemet tervez építeni Európában a cég szóvivőjének pénteki bejelentése szerint.

EURÓPA

Épphogy nincs recesszió Britanniában

Minimális ütemű, a várakozásoknál lassabb növekedéssel kezdte a brit gazdaság az idei évet.

EURÓPA

Reggeli Tükör 2023. Május 12. – Érős kezdés

Indexemelkedéssel indult a kereskedés pénteken a főbb európai értékpapírpiacokon.

EURÓPA

Ilyen mértékű inflációt várunk

EKB: „A következő három év tekintetében a fogyasztók 2.9 százalékos inflációra számítanak.” Az Európai Központi Bank csütörtökön bejelentette, hogy a márciusi fogyasztói várakozásokról szóló felméréséből kiderült, hogy az inflációs várakozások „jelentősen emelkedtek.” Ezzel egyidejűleg a következő egy évre vonatkozó gazdasági növekedési várakozások pedig „kissé negatívabbá váltak”. „Az előző 12 hónapot tekintve az infláció a februári […]

EURÓPA

Ötvenórás vasutassztrájk kezdődik Németországban

Két napig és két óráig tartó sztrájkot kezd vasárnap 22 órától Németországban a vasúti dolgozók szakszervezete (EVG).

EURÓPA

Anglia tovább szigorít

A piaci várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal 4,50 százalékra emelte alapkamatát a Bank of England.

EURÓPA

Janet Yellen: az Egyesült Államok nem válhat fizetésképtelenné

Az Egyesült Államok fizetésképtelenné válásának globális gazdasági és pénzügyi következményeire és a kínai „gazdasági kényszer” elleni fellépés fontosságára a hívta fel a figyelmet a világ legfejlettebb iparosodott országait tömörítő G7-ek pénzügyminisztereinek háromnapos tanácskozása előtt a japáni Niigatában tartott sajtótájékoztatón Janet Yellen.

EURÓPA

Reggeli Tükör 2023. május 11 – Pozitív rajt

Emelkedéssel indult a kereskedés csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacokon. A STOXX 600 index 0,22 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,24 százalékkal kezdett magasabban. Londonban az FTSE-100 index 0,04 százalékos emelkedéssel nyitott, a frankfurti DAX 0,19 százalékos, Párizsban a CAC-40 index 0,30 százalékos erősödést ért el a kezdéskor. Milánóban 0,20 százalékos, Madridban 0,22 százalékos indexemelkedéssel indult […]

1 274 275 276 277 278 558

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.