Sötét mód ikon
2026 november 03
A NEMZETKÖZI PIACOK rovatot az Sponsor logo támogatja
NEMZETKÖZI PIACOK

Két éves mélyponton a kínai infláció

Áprilisban a várakozásoknál jobban, több mint két éves mélypontra lassult az infláció Kínában a nemzeti statisztikai hivatal csütörtöki jelentése szerint.

AMERIKA

Nyomás alatt nehéz megtartani a nyereséget

A Rivian részvényei több mint 13 százalékos pluszban is jártak a kereskedés korai szakaszában, miután az elektromos autógyártó tegnap az előzetesen vártnál jobb negyedéves eredményekről számolt be. Azonban a szerdai nap során a piac jórésze lefelé tartott, a Rivian is visszaadta az emelkedés jó részét. A Rivian Automotive Inc. meg kedden közölte, hogy 2023 első […]

AMERIKA

Lassult az infláció az Egyesült Államokban

A várt stagnálás helyett lassult az infláció az Egyesült Államokban áprilisban. Az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikai hivatala, a U.S. Bureau of Labor Statistics szerdán azt közölte, hogy az Egyesült Államokban a fogyasztói áremelkedés éves összevetésben 4,9 százalékra, 2021 áprilisa óta a legalacsonyabbra mérséklődött a márciusi 5,0 százalékról. Az elemzői várakozások átlagában 5,0 százalékos áprilisi inflációs […]

EURÓPA

Növekvő külkereskedelmi mérlegtöbbletet produkál a kelet-közép-európai térség

Kelet-Közép-Európa (KKE) külkereskedelmi mérlege márciusban az egy évvel korábbi hiánnyal szemben az utóbbi évek legnagyobb többletét mutatta az egyre növekvő autóexportnak és az energiaimport csökkenő költségeinek köszönhetően a kedden publikált adatok alapján. A cseh nemzeti statisztikai hivatal jelentése szerint a cseh külkereskedelmi mérleg márciusban már a harmadik egymást követő hónapban 15,9 milliárd koronás (680 millió […]

EURÓPA

Háborús fordulat – a béke hírnöke lehet Kína

Tovább folytatódtak a Bahmut városáért folytatott véres harcok. Az oroszok régóta áhított győzelme tovább várat magára, mivel az ukránok kitartóan védik a várost. Mostanra úgy tűnik, hogy az orosz lőszerhiányt is megoldják – Moszkva megígérte, hogy orvosolja az akadozó utánpótlást. Rengeteg emberéletet követelt már a háború és a helyzet napról-napra rosszabb. Alig van már esély […]

EURÓPA

Reggeli tükör – 2023. május 10. – erősödéssel indult a nap

Pluszban kezdték a napot a főbb európai tőkepiacok szerdán. A londoni FTSE-100 index 0,15 százalék, a frankfurti DAX index 0,05 százalék, a párizsi CAC-40 index pedig 0,15 százalék emelkedéssel indított. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,11 százalék pluszban kezdett. Az európai kereskedés kezdetén az északi-tengeri Brent nyersolaj ára hordónként 52 centtel (0,67 százalékka), 76,92 dollárra csökkent. […]

AMERIKA

Feszülten várja a piac a számokat

Árgus szemmel figyelik a piacok az amerikai inflációs számokat, melyeket ma tesz közzé a világ elsőszámú gazdasága

AMERIKA

Nemi erőszak is felmerülhet Trump esetében

Az esküdtek kedden kezdték mérlegelni, hogy Donald Trump megerőszakolta vagy bántalmazta-e E. Jean Carroll írónőt.

FELTÖREKVŐ PIACOK

Csökkent a Saudi Aramco nyeresége

.A Saudi Aramco szaúdi olajtársaság adózott eredménye 19 százalékkal csökkent az idei első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest. Elsősorban a kőolajárak esése miatt. A cég kedden azt közölte, hogy a profit 31,88 milliárd dollárt tett ki a tavalyi első negyedévi 39,47 milliárd dollár után. A tavalyi utolsó negyedévben az adózott eredménye 30,73 milliárd dollárt […]

EURÓPA

Reggeli tükör 2022 május 9. – Nincsen kirobbanó hangulat

Vegyesen, kevéssé változó árfolyamindexekkel indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapírpiacokon. A STOXX 600 index 0,12 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,25 százalékkal kezdett alacsonyabban A londoni tőzsde hétfőn zárva tarott, kedden 0,04 százalékos csökkenéssel kezdte a kereskedést az FTSE-100 index. Frankfurtban 0,01 százalékkal emelkedett kezdéskor a DAX index, a párizsi CAC-40 index pedig […]

FELTÖREKVŐ PIACOK

Alaposan belehúzott a kínai külkereskedelem

Áprilisban az export nem várt mértékű növekedésével és az import csökkenésével párhuzamosan gyarapodott Kína külkereskedelmi többlete. A nemzeti statisztikai hivatal kedden publikált adatai szerint. Kína külkereskedelmi többlete áprilisban 90,21 milliárd dollárra emelkedett. Az előző havi 88,19 milliárd dollárról és az egy évvel korábbi 49,47 milliárd dollárról. A piaci előrejelzések 71,60 milliárd dolláros többletet jeleztek áprilisra. […]

NEMZETKÖZI PIACOK

A tőzsdeguru elégedett, megugrott a Berkshire Hathaway profitja

Jelentősen nőtt a Berkshire Hathaway, Warren Buffett amerikai milliárdos befektetési társaságának adózott eredménye az idei első negyedévben. A világon az egyik legnagyobb, tőzsdén jegyzett vállalatának adózott eredménye 35,5 milliárd dollárra emelkedett az egy évvel korábbi 5,58 milliárd dollárról, a részvényarányos nyereség 3784 dollárról 24 377 dollárra nőtt. A működési eredmény 12,6 százalékkal, 8,065 milliárd dollárra […]

AMERIKA

Jó számok, brutálisan felpattant az árfolyam

A Palantir részvényei a hétfői tőzsdezárást követően látványos emelkedésbe kezdtek, miután a vállalat erős első negyedéves eredményekről számolt be. A Palantir Technologies Inc. a hétfői tőzsdezárást követően bejelentette, hogy a 2023 első negyedévében az árbevétel éves szinten 18 százalékkal nőtt meg, ezzel 525 millió dolláron alakult. A vállalat működési bevételei enyhén, 1 százalékkal nőttek meg, […]

EURÓPA

Bahmut – Bejött a Wagner-vezér fenyegetőzése

Április végén beszámoltunk róla, hogy rohamosan nőnek az orosz veszteségek, és a háború legvéresebb csatája kimerítette a csapatokat. Bahmut továbbra sem került teljesen az oroszok irányítása alá. „Bahmut városában a veszteségek ötször magasabbak a kelleténél a tüzérségi lőszerek hiánya miatt,” jelezte múlt héten Jevgenyij Prigozsin, Wagner-vezér. Azt is hozzátette, ha az utánpótlást nem biztosítja Oroszország, […]

EURÓPA

A román kormány 7,4 százalékra javította idei inflációs várakozását

A román kormány gazdasági előrejelzési bizottsága (CNSP) csökkentette az idei év végére vonatkozó inflációs prognózisát: a hétfőn kiadott tavaszi jelentés szerint a korábbi 8 helyett már csak 7,4 százalékos inflációra számít 2023 végén. A bukaresti kormány számára prognózisokat készítő szakmai testület az energiahordozók, illetve az olaj nemzetközi árának a vártnál gyorsabb csökkenése miatt jósol a […]

NEMZETKÖZI PIACOK

Hatalmas összegek, végtelen perek – SEC vs kriptó

A Ripple 200 millió dollárt fog költeni arra, hogy megvédje magát az amerikai értékpapír- és tőzsdefelügyelet perével szemben.

AMERIKA

Zuhant a BioNTech első negyedéves bevétele és nyeresége

Meredeken visszaesett a német BioNTech bevétele és nyeresége az első negyedévben a COVID-19 elleni vakcina iránti kereslet visszaesésének következtében; a cég amerikai partnere, a Pfizer a múlt hét elején szintén jelentősen csökkenő negyedéves bevételről számolt be. A mainzi székhelyű társaság hétfőn megjelent negyedéves jelentése szerint a március végén zárult három hónapra 502,2 millió euró nyereség […]

EURÓPA

Fontos döntés után – merre tovább, DAX?

https://www.otpbank.hu/static/elemzesikozpont/other/elemzesek/18026_Nemzetkziindexektechnikaielemzs20230508.pdf

1 … 275 276 277 278 279 … 558

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.