Reggeli tükör 2023. március 10. – Nő a félelem
Több mint egy százalékos gyengüléssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
Több mint egy százalékos gyengüléssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
Nem változtatott a már hosszabb ideje tartó rendkívül laza monetáris politikáján a japán jegybank (BoJ) a pénteken befejeződött kétnapos ülésén, de szakértők szerint hamarosan változás jöhet.
Az Egyesült Államokban 21 ezerrel, 211 ezerre emelkedett az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma a múlt héten – közölte az amerikai munkaügyi minisztérium csütörtökön.
A világ második legnagyobb gazdasága nagy meglepetést okozott a tavalyi évben. 1976 óta (leszámítva a 2020-as pandémia évét) nem volt ilyen alacsony az éves gazdasági fejlődése. Az esetből tanulva vasárnap egy sokkal szerényebb célt tűztek ki a döntéshozók. Kína célja az 5 százalékos éves gazdasági fejlődés. Ilyen alacsony célt 3 évtizede nem tűztek ki maguknak. […]
Huszonöt bázisponttal, 5,50-ről 5,75 százalékra emelte az irányadó kamatrátát a Szerbiai Nemzeti Bank (NBS) a csütörtöki ülésén.
A tavalyi negyedik negyedévben rekordszintre, 1,98 millióra emelkedett Németországban a betöltetlen álláshelyek száma – derült ki a szövetségi foglalkoztatási hivatal (BA) munkaerőpiaci és foglalkozási kutatóintézetének (IAB) csütörtöki jelentéséből.
Csökken a német gáztárolók töltöttségi szintje a hideg időjárás miatt, de meghaladja az uniós átlagot az európai gáztárolók szövetsége, a GIE csütörtöki jelentése alapján.
Jelentősen, 78 százalékkal esett a Sberbank, a legnagyobb orosz bank tavalyi profitja, részben az Ukrajna elleni orosz intervenció miatt Oroszországgal szemben foganatosított nyugati szankciók hatására, ami érzékenyen érintette a bankszektor egészét is.
Gyengüléssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
Kínában tizenkét havi mélypontra lassult az éves infláció februárban, amikor gyorsult a termelői árcsökkenés.
Gyenge kezdésből indexemelkedésbe fordultak zárásra a főbb európai tőzsdeindexek. A páneurópai FTSEurofirst 300 index 0,11 százalékos, a STOXX 600 index 0,10 százalékos, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,21 százalékos emelkedéssel zárt szerdán. Londonban 0,13 százalékkal zárt magasabban az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 0,49 százalékos nyereséget ért el, Párizsban a CAC-40 index 0,20 százalékkal csökkent, Milánóban […]
Stagnált a bruttó hazai termék a negyedik negyedévben az euróövezetben az előző negyedévhez mérve – közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán. Az Eurostat adatai szerint a tavalyi negyedik negyedévben szezonális kiigazítással stagnált a bruttó hazai termék az euróövezetben az előzetes becslésekben szereplő 0,1 százalékos bővülés helyett, és 0,1 százalékkal zsugorodott az Európai Unióban. […]
A vasárnapi találkozó után sokan tették fel maguknak azt a kérdést, hogy mit történik a világ második legnagyobb gazdaságával? Kína meglepően alacsony növekedési célt tűzött ki maga elé. Bár a tavalyi év végén hirtelen bejelentett enyhítések teljes káoszt okoztak az országban, mostanra a rend kezd visszaállni, és sokan az ország fellendülését várják az idei év […]
Az elemzői várakozásoknál jóval nagyobb mértékben bővült a foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban februárban – közölte az ADP munkaügyi adatfeldolgozó intézet szerdán. A humánerőforrás-gazdálkodási, bérgazdálkodási és adózási szolgáltatásokat nyújtó intézet (Automatic Data Processing/ADP) honlapján szereplő kimutatás szerint 242 ezerrel emelkedett a magánszektor nem mezőgazdasági ágazataiban foglalkoztatottak száma a múlt hónapban. Piaci elemzők jelentősen kisebb, 200 […]
Esnek a tőzsdék, emelkedik a kamatláb, nem látjuk a végét a válságnak. A befektetők újra kezdik elveszíteni a bizalmat a nemzetközi és magyar gazdaságban is.
Németországban éves és havi összehasonlításban is csökkent a kiskereskedelmi forgalom januárban. A német szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) szerdán azt közölte, hogy naptári és szezonális kiigazítással számolva havi összevetésben a kiskereskedelmi forgalom változatlan áron 0,3 százalékkal csökkent, nominális értéken pedig 0,7 százalékkal esett. Elemzők 2 százalékos volumennövekedésre számítottak januárra a decemberi 5,3 százalék esést követően. Tavaly […]
Januárban a vártnál jelentősebben bővült a német ipari termelés az előző havihoz képest a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis szerdai jelentése szerint. Januárban szezonális és naptári kiigazítással 3,5 százalékkal nőtt a német ipari termelés decemberhez képest, amikor 2,4 százalékos csökkenést regisztráltak. A szakértők várakozásának átlagában szerényebb, 1,4 százalékos havi szintű ipari termelésnövekedés szerepelt januárra. […]
Ausztriában nagymértékben emelkedett a háztartási energia ára januárban, a decemberi átmeneti csökkenés után. Az osztrák energiahivatal (Austrian Energy Agency) által vezetett energia-árindex (Energiepreisindex, EPI) januárban 12,8 százalékkal nőtt az előző havihoz képest, ami 2022 márciusa óta a legnagyobb havi emelkedés. Decemberben az EPI 10,9 százalékkal csökkent. A villamos áram 25,9 százalékkal, a távhő 22,2 százalékkal, […]
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.