Sötét mód ikon
2026 augusztus 12
A NEMZETKÖZI PIACOK rovatot az Sponsor logo támogatja
EURÓPA

Reggeli tükör 2023. március 8. – Gyenge kezdés

Gyengüléssel kezdték a napot a főbb európai tőkepiacok szerdán. A londoni FTSE-100 index 0,26 százalék, a frankfurti DAX index 0,21 százalék, a párizsi CAC-40 index pedig 0,31 százalék csökkenéssel indított. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,24 százalék mínuszban kezdett. Az európai kereskedés kezdetén az északi-tengeri Brent nyersolaj ára hordónként 39 centtel (0,47 százalékkal) 82,90 dollárra csökkent. […]

FELTÖREKVŐ PIACOK

Betelt a pohár, Kína csúnyán odaszólt az USA-nak

A feszültség magas a nyugati nagyhatalmak és Peking között. Kína ugyanis vasárnap bejelentette, hogy védelmi költségvetését az elkövetkező évre 7,2 százalékkal emeli, figyelmeztetve a fokozódó feszültségekre. Már eddig is voltak gyanúsítgatások, pár héttel ezelőtt ugyanis az Egyesült Államok azzal vádolta Kínát, hogy készen állnak fegyvereket szállítani az oroszoknak, és már eddig is jelentős segítséget biztosítottak […]

EURÓPA

A középosztályra koncentrál az Electrolux Ázsiában

állallA svéd Electrolux Group háztartásigép-gyártó vállalat bővíti üzemberuházásait Kínában az egyre növekvő középosztály igényeinek kielégítése érdekében – mondta Ramon Sariego-Villar, az Electrolux China ügyvezető igazgatója a kínai Xinhua hírügynökségnek adott interjúban. „Kína nemcsak a világ második legnagyobb gazdasága, hanem a középosztálybeli fogyasztói réteg is nagyon gyorsan növekszik, ők pedig jó minőségű termékeket keresnek az életszínvonaluk […]

EURÓPA

Rekordnyereséget ért el tavaly a Lego

Rekordnyereséggel zárta a tavalyi évet a dán cég játékipari konszern – közölte a vállalat  éves pénzügyi jelentésében. A Lego csoport 2022-ben 64,6 milliárd dán korona (1 korona=50,75 forint) bevételt ért el, 17 százalékkal magasabbat az előző évinél. Részben új kínai üzletei megnyitásának, valamint az erős nyugat-európai és amerikai keresletnek köszönhetően. A társaság működési eredménye tavaly […]

AMERIKA

Nem vártuk, de számítottunk rá – Powell

Az amerikai kamatlábaknak valószínűleg tovább kell emelkedniük, mint ahogy azt a Federal Reserve korábban gondolta

NEMZETKÖZI PIACOK

Lassult az infláció az OECD-országokban

Éves szinten átlagosan 9,2 százalékra lassult januárban a fogyasztói árak növekedése a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó országokban a decemberi 9,4 százalékról. A párizsi székhelyű szervezet honlapjára kedden felkerült adatok szerint a 38 OECD-tagország felében mérséklődött az áremelkedés januárban. Az OECD-ben az élelmiszer- és energiaköltség nélkül számított fogyasztói árak emelkedése (maginfláció) a decemberivel […]

FELTÖREKVŐ PIACOK

Tárgyalások és növekvő fenyegetés – mire készül Kína?

Kína vasárnap bejelentette, hogy védelmi költségvetését az elkövetkező évre 7,2 százalékkal emeli, amely kissé meghaladja a tavalyi 7,1 százalékot. Az elmúlt évtizedben Kína védelmi költségvetése évente körülbelül 10 százalékkal nőtt. 2014-ben regisztrálták a legmagasabb, 12,2 százalékos növekedést. Azt figyelembe véve, hogy javában folyik az orosz-ukrán háború, valamint a Tajvan és Kína közti kapcsolatok is hosszú […]

AMERIKA

Végveszély– brutálisan beszakadt a startup árfolyama

Az önvezető tehergépjárműveket fejlesztő startup, az Embark bejelentette, hogy akár meg is szűnhet a vállalat. A hírek hatására több mint 30 százalékot zuhant a részvény árfolyama. Az autonóm járművek fejlesztésével, önvezető tehergépjárművek gyártásával foglalkozó startup, az Embark Technology Inc. bejelentette, hogy a jelenlegi formájában nincs jövőjük. A nem túl kedvező hírek hatására a hétfői kereskedési […]

FELTÖREKVŐ PIACOK

Visszaesett Dél-Korea gazdasága

zDél-Korea hazai összterméke (GDP) 0,4 százalékkal csökkent a negyedik negyedévben a harmadik negyedévhez képest, amikor még 0,3 százalékos növekedést jegyeztek fel. Ezt közölte végleges adatként a dél-koreai jegybank. Az ország GDP-je 2020 második negyedéve óta először zsugorodott a tavalyi utolsó három hónapban. Szerepet játszott, hogy a fogyasztás visszatért az úgymond szokásos szintre a járvány utáni […]

EURÓPA

Reggeli tükör 2023 március 7. – Mínuszban a tőzsdék

Mínuszban kezdték a keddi kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók. A londoni FTSE-100 index 0,08 százalékos, a frankfurti DAX30 index 0,04 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,30 százalékos csökkenéssel indította a napot. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 mutató 0,31 százalék gyengüléssel nyitott. Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 28 centtel (0,34 százalékkal) 86,46 […]

FELTÖREKVŐ PIACOK

Lefelé csúszott a kínai külkereskedelem

Kína kivitele és behozatala is csökkent az idei első két hónapban éves összevetésben – közölte az ázsiai ország vámhivatala. Kivételesen összevont adatokat közölt a hivatal, amely a holdújév idén januárra esett ünnepe miatt nem ismertetett számokat az év első hónapjáról. A február végével záródott idei első két hónapban a kínai export 6,8 százalékkal, 506,3 milliárd […]

NEMZETKÖZI PIACOK

Brutális az orosz költségvetés hiánya

Az orosz szövetségi költségvetés hiánya 2581 milliárd rubelt (34,19 milliárd dollár, 1 rubel=4,73 forint) tett ki az idei első két hónapban, ami megközelítette a 2925 milliárd rubel éves előirányzatot – számolt be az orosz pénzügyminisztérium. A tavalyi első két hónapban a büdzsének 415 milliárd rubel többlete volt. A pénzügyminisztérium adatai szerint az idei költségvetés első […]

EURÓPA

Európa – Putyin feletti győzelem ünneplése

Amikor már azt hittük volna, hogy az orosz befolyás megtörésével, és a téli időszak átvészelésével a nehezén túlvagyunk, újabb problémák merültek fel. A tavalyi méregdrága LNG felvásárlások idén már nem szolgálhatnak kézenfekvő megoldásként. Az uniónak költséghatékonyabb ötletre lesz szüksége. Bár az irányadó Dutch TTF árfolyama teljesen bezuhant az elmúlt fél évben, látótávolságon kívül hagyva a […]

EURÓPA

Romlott a befektetői hangulat az euróövezetben és Németországban is

Márciusban esett az euróövezetre és a Németországra vonatkozó gazdasági hangulatindex is a Sentix gazdaságkutató intézet hétfőn közzétett adatai szerint. A Sentix hétfőn publikált euróövezeti befektetői hangulatindexe márciusra vonatkozóan mínusz 11,1 pontra romlott az előző havi mínusz 8,0 pontról. Elemzők előzetesen javuló, mínusz 6,3 pontos márciusi adatra számítottak. Márciusban október óta első alkalommal csökkent a Sentix […]

AMERIKA

Megszólalt a Goldman, kilőtt az Apple

Az Apple részvényei emelkedésbe kapcsoltak, miután a Goldman elemzője vételre ajánlotta a technológiai óriást. Az amerikai befektetési bank közel 30 százalékos emelkedési potenciált becsül. Az Apple Inc. részvényei hétfőn jó úton haladtak afelé, hogy sorozatban a harmadik nyereséges napjukat zárják. Az Apple azt követően kapcsolt emelkedésbe, hogy Michael Ng, a Goldman Sachs elemzője vásárlásra buzdította […]

EURÓPA

A svájci jegybank rekordveszteséggel zárta a tavalyi évet

A svájci nemzeti bank (SNB) 116 éves fennállásának legnagyobb veszteségével zárta a tavalyi évet – áll a bank hétfőn ismertetett közleményében. A jegybank adózás utáni vesztesége 132,48 milliárd frankot (1 frank=378 forint) tett ki, miután 2021-ben még 26,3 milliárd frank nettó nyereséget ért el. A tavalyi eredményt elsősorban a kedvezőtlen árfolyamváltozások befolyásolták. A jegybank közleménye […]

AMERIKA

Tovább csökkentette az árakat a Tesla

A Tesla bejelentette, hogy csökkenti a Model S és Model X listaárait az Amerikai Egyesült Államokban, annak érdekében, hogy fellendítse az eladásokat. A Tesla Inc. a hétvégén ismét árcsökkentést hajtott végre. Az autógyártó csökkentette Model S és Model X járművek listaárát az Amerikai Egyesült Államokban, annak érdekében, hogy az első negyedév utolsó hónapjában fellendítse az […]

EURÓPA

Csehországban tavaly nőttek az átlagbérek, de reálértékük csökkent

Tavaly az utolsó negyedévben az egy évvel korábbihoz képest 7,9 százalékkal 43 412 koronára (716 298 forint) emelkedtek a havi átlagbérek Csehországban. A 15,7 százalékos infláció miatt azonban reálértékük 6,7 százalékkal csökkent – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) hétfőn Prágában. A CSÚ rámutatott: az átlagbérek reálértékének csökkenése már öt hónapja folyamatosan tart. Pénzügyi elemzők […]

1 300 301 302 303 304 558

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.