Sötét mód ikon
2026 augusztus 11
A NEMZETKÖZI PIACOK rovatot az Sponsor logo támogatja
EURÓPA

Lassul az infláció, Szerbia kifelé halad a válságból

Lassul az infláció Szerbiában, ami azt jelzi, hogy az ország fokozatosan halad kifelé a gazdasági válságból, amelybe önhibáján kívül került – hangsúlyozta Sinisa Mali pénzügyminiszter hétfőn a szerbiai közszolgálati televízióban (RTS). Kifejtette: a tavalyi év során fokozatosan nőtt az infláció, de novemberben és decemberben már stagnálás volt tapasztalható. Ugyanilyen mozgások voltak tapasztalhatók az Európai Uniónál, […]

EURÓPA

Reggeli tükör 2023. január 18 – Pozitív kezdés a tőzsdéken

Indexemelkedéssel nyitott szerdán a főbb európai értékpapírpiacok többsége. A tőzsdék kedden London kivételével nyereséggel zártak. A páneurópai Stoxx Europe 600 index 0,11 százalékkal kezdett magasabban, az EuroStoxx50 index 0,10 százalékkal emelkedett, Londonban 0,03 százalékkal nyitott magasabban az FTSE-100 index, Párizsban a CAC-40 index 0,04 százalékkal kezdett magasabban. A frankfurti DAX viszont 0,09 százalékos gyengüléssel nyitott. […]

AMERIKA

Elon bíróság előtt – Közben újra emelkedik a Tesla

Tárgyalás vár holnap Elon Muskra és a Teslára is egy 2018-as ügyben. A vádat a vállalat részvényesei fogamazták meg, egy 4 évvel ezelőtti nyilatkozat alapján. Musk akkor azt állította, hogy a Tesla magánkézbe vételéhez biztosítva van a finanszírozás.

AMERIKA

Alaposan megcsappant a Goldman Sachs árbevétele

Folytatódik a gyorsjelentési szezon, fókuszban a bankszektor: A Goldman Sachs Group kedden bejelentette, hogy a negyedik negyedéves nettó árbevétele 10.6 milliárd dolláron alakult, ami éves szinten 16 százalékos visszaesést jelent.

FELTÖREKVŐ PIACOK

Kedvezőtlen adatok a távol-keleti országból

Kínában lassult ugyan, de továbbra is csökkent a kiskereskedelmi forgalom decemberben, mérséklődött az ipari termelés növekedése és a munkanélküliség – áll a kínai statisztikai hivatal jelentésében. A kínai kiskereskedelmi forgalom immár harmadik hónapja mutatott visszaesést decemberben, de a csökkenés üteme lassult. A kiskereskedelmi forgalom csökkenése 1,8 százalékra lassult éves összevetésben a novemberi 5,9 százalék esés […]

FELTÖREKVŐ PIACOK

Kilencszázmillió fertőzött – talán elértük a csúcsot

Kína covid hulláma valószínűleg most tetőzött, de az adatok hiánya elhomályosítja a valódi képet

NEMZETKÖZI PIACOK

Bezzeg a németeknél gyengült az infláció

Németországban éves szinten lassult az infláció decemberben; havi összevetésben gyorsult a fogyasztói árak csökkenése – közölte a német szövetségi statisztikai hivatal. A Destatis adatai szerint decemberben a fogyasztói árak éves szintű emelkedése 8,6 százalékra lassult a novemberi 10 százalék után. Havi összevetésben 0,8 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak decemberben, míg novemberben 0,5 százalékos volt a […]

EURÓPA

Reggeli tükör 2023 jauár 17. – Gyengültek az indexek

Minimális gyengüléssel kezdték a keddi kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók. A londoni FTSE-100 index 0,13 százalékos, a frankfurti DAX30 index 0,03 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,05 százalékos csökkenéssel indította a napot. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 mutató 0,09 százalék mínuszban nyitott. Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 21 centtel (0,25 százalékkal) […]

EURÓPA

A probléma, amiről az európai politikusok is nehezen beszélnek

A gázárak tovább zuhantak, azonban a szakértők feltételes módban beszélnek a helyzetről, erre biztosan megéri figyelni

AMERIKA

Emelkedéssel zárt a New York-i tőzsde

Tőzsde – Emelkedéssel zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói

FELTÖREKVŐ PIACOK

Lassabban növekedett Kína gazdasága

A kínai hazai össztermék (GDP) bővülése 2,9 százalékra lassult a tavalyi utolsó negyedévben éves szinten a harmadik negyedévi 3,9 százalékos növekedéshez képest – közölte a kínai statisztikai hivatal.

AMERIKA

Hogyan fektethetsz az egyik legsikeresebb iparba? – Felnőtt szórakoztatás

A felnőtt szórakoztatóipar egy idős az emberrel. Ahogy az élelmiszeripar, úgy ez sem megy ki a divatból, azonban folyton fejlődik, követve és diktálva az igényeket. A cikk bemutat pár irányzatot a szektoron belül, amelyek különösen jól teljesítettek. Emellett példákat is felsorakoztat, melyekkel be lehet szállni ebbe a bizniszbe is.

EURÓPA

Nőtt a frankfurti repülőtér forgalma, de még nem érte el a járvány előtti szintet

A Fraport AG német repülőtér-üzemeltető az utasforgalom növekedéséről számolt be hétfőn december hónapra és az egész elmúlt évre vonatkozóan. A repülőtéri utasforgalom azonban még elmarad a járvány előtti szinttől. Tavaly decemberben közel 4 millió utas fordult meg a frankfurti reptéren, ami 46,2 százalékos növekedés az előző év decemberéhez képest. A repülőgépek reptérhasználati műveletei 7,9 százalékkal […]

EURÓPA

Csökkentek a nagykereskedelmi árak Németországban

Németországban havi szinten gyorsult a nagykereskedelmi árak csökkenése, míg éves összevetésben lassult az áremelkedés decemberben. A német statisztikai hivatal, a Destatis hétfőn azt közölte, hogy decemberben 1,6 százalékkal estek a nagykereskedelmi árak novemberhez képest, amikor 0,9 százalékos havi csökkenést regisztráltak. Elemzők szerényebb, 0,3 százalékos havi árcsökkenéssel számoltak decemberre. 2021 decemberéhez képest a nagykereskedelmi árak növekedése […]

FELTÖREKVŐ PIACOK

Kínában csökkent az új lakások ára decemberben

Kínában csökkent az új lakások ára decemberben éves és havi összevetésben, mert a koronavírus-járvány fellobbanása visszafogta a keresletet. A kínai statisztikai hivatal hétfőn azt közölte, hogy a decemberi árak 0,2 százalékkal estek az előző hónaphoz, novemberhez viszonyítva és ezzel már az ötödik egymást követő hónapban jegyeztek fel csökkenést. Az egy évvel korábbihoz képest az árak […]

FELTÖREKVŐ PIACOK

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Tokió kivételével erősödéssel zártak az ázsiai tőzsdék hétfőn, a térségben még nyitva tartó piacok vegyesen mozogtak.

EURÓPA

Reggeli tükör – 2023 január 16. – Erősödött a piac

Pluszban indítottak hétfőn a főbb nyugat-európai tőzsdemutatók a pénteki záróértékükhöz képest.

EURÓPA

Döntenek az ország sorsáról – erre figyelj a következő napokban!

Folytatódik a gyorsjelentési szezon, és érkezik hitelminősítői vélemény is Magyarországról.

1 321 322 323 324 325 558

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.