Jelentősen lassult a brit gazdaság növekedése novemberben
Az előző havinál sokkal lassabban, 0,1 százalékkal emelkedett a brit hazai össztermék (GDP) értéke tavaly novemberben – közölte pénteken a brit statisztikai hivatal (ONS).
Az előző havinál sokkal lassabban, 0,1 százalékkal emelkedett a brit hazai össztermék (GDP) értéke tavaly novemberben – közölte pénteken a brit statisztikai hivatal (ONS).
Indexemelkedéssel indult a kereskedés pénteken a főbb európai értékpapírpiacokon.
Az utóbbi napokban újra fellángolt a Kína-Tajvan közti nézeteltérés, most vajon meddig fajulhatnak a dolgok?
Az infláció csökkenésére számítanak a fogyasztók az euróövezetben – mutatta ki az Európai Központi Bank (EKB) egy csütörtökön ismertetett felmérése.
Rekordösszegű, az egy évvel korábbinál csaknem 3 milliárd euróval több finanszírozást nyújtott a működési térségéhez tartozó felzárkózó gazdaságoknak tavaly az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD). A folyósítások több mint tíz százalékát Ukrajna kapta.
Decemberben a várt mértékben gyorsult az infláció Kínában, összességében azonban az egész évben a fogyasztói árak emelkedésének a mértéke elmaradt a kormány inflációs céljától a pekingi nemzeti statisztikai hivatal csütörtöki jelentése alapján.
Tavaly novemberben 8,7 százalékkal csökkent éves összehasonlításban a kiskereskedelmi forgalom Csehországban. Októberben ez a mutató 9,9 százalékos volt – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal csütörtökön Prágában.
Folytatódott az indexemelkedés csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacok nyitásakor.
A jelentős fellendülés egy hosszabb folyamat, idén az alapok letétele lesz fontos Kína szemszögéből
A Goldman Sachs munkatársai tűkön ülve várják a hírt arról, hogy megmarad-e az állásuk, mivel az amerikai befektetési bank átfogó költségcsökkentési akcióba kezd, amelynek következtében 49 000 fős globális létszáma ezrekkel csökkenhet.
Török részvényalapot kellett volna venni egy éve, esetleg valamilyen árupiacit, ezekkel a 2022-es fekete évben is bankot lehetett robbantani. A hazai kisbefektetők kedvencei, az ingatlan- és rövid kötvényalapok is szerencsére pluszban zárták az esztendőt – derül ki a Bank360.hu összesítéséből.
A Világbank az idén 2,6 százalékos román gazdasági növekedéssel számol, ami elmarad a korábban valószínűsített 3,7 százalékos GDP-bővüléstől – derült ki a Világbank kedden megjelent éves jelentéséből. A Világbank legutóbb tavaly júniusban tett közzé jelentést, amelyben prognózist közölt a román gazdaság helyzetéről. Az új prognózis ugyanakkor 2024-re 4,2 százalékos román gazdasági növekedést vetít előre, ami […]
Franciaország 2022-2023 fordulójára ismét nettó energiaexportőré vált az enyhe télnek, a szélerőművek jelentős termelésének és annak köszönhetően, hogy az atomerőművek ismét majdnem teljes kapacitással működnek – jelezte kedden az elektromos hálózat működtetéséért felelős állami szerv, az RTE. „Január 1. óta az elektromosáram-export nettó mennyisége 1,4 terawattóra, ami 450 ezer háztartás éves fogyasztásának felel meg” – […]
Negatív a közép- és kelet-európai gazdaságok 2023-ra szóló szuverén hitelképességi kilátása – áll a Moody’s Investors Service kedden Londonban bemutatott térségi szektorelemzésében. A nemzetközi hitelminősítő ugyanakkor Magyarországra változatlanul stabil államadós-osztályzati kilátást tart érvényben. A Moody’s tanulmánya szerint a negatív regionális kilátást az indokolja, hogy az energiaválság reálgazdasági, költségvetési és szociális hatásaiból eredő sokkok próbára teszik […]
Kevesebb vállalkozás tervezett Németországban áremelést decemberben, mint egy hónappal korábban, ami az általános drágulás lassulását jelzi előre – mutatta ki egy kedden ismertetett felmérés. A müncheni ifo gazdaságkutató intézet úgynevezett vállalati árvárakozási indexe a gazdaság egészét tekintve 40,3 pontra csökkent a novemberi 46,2 pontról. Az index azt mutatja meg, hogy a vállalatok mekkora része tervez […]
Indexemelkedéssel indult szerdán a kereskedés a főbb európai értékpapírpiacokon az előző napi nyereségeket követően. A Stoxx Europe 600 index, amely kedden nyolc havi csúcson zárt, 0,03 százalékkal emelkedett a szerdai kezdéskor, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,25 százalékkal nyitott magasabban. Londonban 0,09 százalékkal erősödött az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 0,26 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig […]
A Wall Street főbb indexei kedden emelkedtek, mivel Jerome Powell, a Federal Reserve elnöke tartózkodott a monetáris politikai kilátások kommentálásától, és a figyelem a hét végén esedékes inflációs adatokra irányult.
Kína első saját fejlesztésű nagy, 170-190 férőhelyes utasszállító repülőgépe, a Comac C919-es 2022 végére 1035 megrendelést kapott 32 ügyféltől a sanghaji tudományos és technológiai bizottság közleménye szerint.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.