Sötét mód ikon
2026 június 10
Úgy tűnik, működik Donald Trump gazdasági csomagja – Erős GDP adat érkezett Amerikából

Úgy tűnik, működik Donald Trump gazdasági csomagja – Erős GDP adat érkezett Amerikából

A vártnál is erősebb lendületet vett az amerikai gazdaság. A harmadik negyedévben évesítve 4,4 százalékkal nőtt a GDP. A növekedést elsősorban a fogyasztói kiadások, a beruházások és az export élénkülése hajtotta, miközben az inflációs mutatók ismét gyorsulást jeleznek.

Ritkán látott ütemben nőtt az amerikai GDP a harmadik negyedévben. Forrás: Unsplash

Erősebb lett az amerikai gazdaság

A vártnál is gyorsabban bővült az amerikai gazdaság. A tavalyi harmadik negyedévben a korábban becsültnél gyorsabb ütemben, 4,4 százalékkal, 2023 harmadik negyedéve óta a legnagyobb mértékben nőtt évesítve az Egyesült Államok bruttó hazai terméke (GDP) a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai hivatala, a Bureau of Economic Analysis csütörtökön közzétett végleges becslése alapján. A végleges adatot a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai hivatala, a Bureau of Economic Analysis tette közzé, és ezzel 0,1 százalékponttal felfelé módosította a korábbi becslést.

Gyorsabb a növekedés a vártnál

A december 23-án publikált előzetes becslés még 4,3 százalékos évesített növekedést jelzett, a végleges adat azonban ennél is erősebb képet mutat. A második negyedévben 3,8 százalék volt a GDP-bővülés üteme, vagyis a gazdaság negyedévről negyedévre gyorsult.

Mi húzta felfelé a GDP-t?

A harmadik negyedéves növekedés több tényező együttes hatásának eredménye volt. A fogyasztói kiadások élénkülése, az export növekedése, kormányzati kiadások bővülése, beruházások erősödése mind erősítették a gazdasági adatokat. De az import visszaesése a GDP-számításban negatív előjellel szerepel.

A felfelé módosított végleges adat elsősorban az export és a beruházások kedvezőbb alakulását tükrözi. Ezt részben ellensúlyozta a fogyasztói kiadások lefelé korrigált értéke, illetve az, hogy az import magasabb volt, mint amit korábban becsültek.

A fogyasztás továbbra is kulcsszereplő

Az amerikai gazdaság teljesítményének közel kétharmadát adó fogyasztói kiadások a harmadik negyedévben 3,5 százalékkal nőttek, szemben az előző negyedévi 2,5 százalékos emelkedéssel. Ez azt jelzi, hogy a lakossági kereslet továbbra is erős támaszt nyújt a gazdasági növekedésnek, még a magasabb kamatkörnyezet mellett is.

Import, export és beruházásban változó dinamikák

Az export teljesítménye és a beruházások élénkülése érdemben járult hozzá a gyorsabb GDP-növekedéshez. Az import, amely a GDP-ben levonásként jelenik meg 4,4 százalékkal csökkent a harmadik negyedévben. Ez jóval mérsékeltebb visszaesés, mint a második negyedévi 29,3 százalékos zuhanás, de még így is pozitívan hatott az összképre.

Inflációs képben tovább gyorsult a Fed által figyelt mutató

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve által kiemelten figyelt inflációs mérőszám, a személyes fogyasztási kiadások (PCE) árindexe 2,8 százalékra gyorsult a második negyedévi 2,1 százalékról.
Az élelmiszer- és energiaáraktól megtisztított maginfláció szintén emelkedett: 2,9 százalékra nőtt az előző negyedévi 2,6 százalék után.

Ez arra utal, hogy miközben a gazdasági növekedés erős, az inflációs nyomás továbbra is jelen van – ami fontos tényező a monetáris politika alakításában.

Miért most jött a végleges adat?

A harmadik negyedéves GDP-véglegesítést eredetileg december 19-én tették volna közzé, ám a szövetségi kormány 43 napos leállása miatt a publikáció csúszott. A most megjelent számok így már teljesebb és pontosabb képet adnak az amerikai gazdaság tavalyi év végi állapotáról.

Mit jelent mindez a kilátások szempontjából?

A 4,4 százalékos GDP-növekedés egyértelműen azt mutatja, hogy az amerikai gazdaság ellenállóbb a vártnál, és a fogyasztás, valamint a beruházások egyszerre tudták támogatni a bővülést. Ugyanakkor az inflációs mutatók gyorsulása azt jelzi, hogy a növekedés nem kockázatmentes, és a jegybanki döntéshozók számára továbbra is kényes egyensúlyt jelent a gazdasági élénkülés és az árstabilitás fenntartása.

Jelen írás kizárólag tájékoztatási célt szolgál. A cikkben megjelenő információk nyilvánosak és mindenki számára elérhető adatok alapján kerültek felhasználásra.

Címlapkép forrása: Unsplash

Oszlányi Gyöngyvér

Oszlányi Gyöngyvér a Tőzsdefórum vezető szerkesztő-újságírója, ahol gazdasági témájú cikkeket ír, hírszerkesztéssel és címlapszerkesztéssel is foglalkozik. Korábban a Médiaworksnél dolgozott újságíróként, és megfordult a Világgazdaság, Magyar Nemzet, Bors, Ripost vagy Metropol oldalain. Tapasztalata kiterjed a gazdasági, kulturális, valamint közösségi hírek szerkesztésére, és szoros kapcsolatban áll a napi gazdasági eseményekkel.Fotósként rendszeresen jelentek meg a sajtóban képei. Rendszeresen vett részt sajtóeseményeken, ahol interjúkat, tudósításokat és beszámolókat készített, sőt videós anyagokat is forgatott, amelyek több milliós nézettséget értek el. Pályafutását művészeti menedzseri és újságírói diplomával kezdte, majd a József Attila Tudományegyetemen szerzett kommunikáció szakos diplomát. Két évig műsorvezetőként dolgozott filmes témájú podcasteken. Újságírói munkája előtt marketingmenedzserként dolgozott nemzetközi reklámügynökségeknél, ahol sikeres reklámkampányokat szervezett és PR területen szerzett tapasztalatokat. Ezen kívül dizájnerként és kulturális menedzserként is több projektben vett rész sikeresen. Gyöngyvér fiatal korában táncművészként dolgozott nemzetközi filmekben szerepelt és modern darabokban működött közre.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.