Sötét mód ikon
2026 június 08
Kereskedelmi repülésen az első kínai tervezésű utasszállító

Kereskedelmi repülésen az első kínai tervezésű utasszállító

Első kereskedelmi repülésére vasárnap felszállt Kína első saját fejlesztésű nagy, 170-190 férőhelyes utasszállító repülőgépe. A Comac C919-es, amely már több mint ezer megrendelést kapott.

Az esemény fordulópontot jelent a kínai légiközlekedési ágazatban, amely már régóta versenyezni akar a nyugati versenytársakkal. A CCTV állami televíziós csatorna által sugárzott felvételek szerint a China Eastern Airlines által üzemeltetett MU9191-es járat helyi idő szerint 10 óra 30 perckor szállt fel. Az ország keleti részén lévő Sanghaj repülőteréről.

Régóta versenyezni akar

A pekingi nemzetközi repülőtérre tartó gép fedélzetén 130 utas tartózkodott. Az állami média által sugárzott képeken az látszott, hogy utasok tucatjai gyűltek össze a sanghaji repülőtéren, hogy megcsodálják az elegáns fehér repülőgépet. Minden utas piros beszállókártyát kapott, és az esemény alkalmából „pazar étrendet” fogyaszthatnak el a fedélzeten – jelentette a CCTV. Kína, amely önellátásra törekszik a technológiai szektorban, nagy összegeket fektetett be ennek az első kínai tervezésű utasszállító repülőgépnek a gyártásába. Peking azt reméli, hogy a C919-es képes lesz felvenni a versenyt a népszerű külföldi repülőgépekkel, mint például a Boeing 737 MAX és az Airbus A320-as. A repülőgépet az állami tulajdonú Comac (Commercial Aircraft Corporation of China, Ltd.) gyártja, de számos alkatrészét más országokból szerzik be – közölte a távirati iroda.

Sanghaj és a déli Csengtu között

A C919-es hétfőtől a China Eastern Airlines Sanghaj és a déli Csengtu között fog rendszeresen közlekedni – jelentette a CCTV. A 164 utas szállítására alkalmas keskeny törzsű repülőgép első példányát hivatalosan 2022 decemberében adták át a kínai légitársaságnak. A gyártó öt éven belül 150 modellre tervezi növelni éves gyártási kapacitását. A sanghaji tudományos és technológiai bizottság januárban arról számolt be, hogy erre a típusra 1035 megrendelést kaptak 32 ügyféltől. Ázsia és különösen Kína kiemelt célpont. aAz európai Airbus és az amerikai Boeing számára, amelyek igyekeznek tőkét kovácsolni a jelentős középosztály növekvő igényéből a repülőjáratok iránt. Áprilisban az Airbus bejelentette, hogy megduplázza kínai gyártókapacitását, és megállapodást írt alá egy második A320-as összeszerelősor építéséről az északkelet-kínai Tiencsinben. Ugyanitt 2008-ban nyílt meg az első összeszerelő üzem, ahol havonta négy A320-ast gyártanak. Az Airbus azt reméli, hogy 2023 végére ezt az arányt havi hatra tudja növelni.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.