Sötét mód ikon
2026 június 09
Harmincöt százalékkal több az elektronikus fizetés

Harmincöt százalékkal több az elektronikus fizetés

Az OTP Bank rendszereiben lebonyolított elektronikus fizetések forgalma az év első három hónapjában a megelőző negyedévhez képest 5,5 százalékkal visszaesett. Éves összevetésben azonban 34,9 százalékkal bővült, amiben az infláció jelentős szerepet játszott – közölte az OTP Bank.

A közleményben ismertették, hogy a tranzakciók számában negyedéves összehasonlításban 6,4 százalékos csökkenés, éves szinten azonban 17 százalék körüli növekedés volt. A POS-teminálok száma 1,9, illetve 8,6 százalékkal nőtt negyedéves és éves alapon. Kiemelték, hogy a SimpleBusiness alkalmazásnál negyedéves szinten 161, éves alapon 816 százalékos bővülés volt a forgalomban. 27,9, illetve 255,6 százalékos gyarapodás a tranzakciók számában. 9,4 és 35 százalékos növekedés a megoldást használó cégeknél. Az OTP Bank szakértői szerint idén várhatóan tovább bővül az elektronikus fizetést biztosító kereskedők és szolgáltatók száma. A nyár közeledtével minden évben élénkülés figyelhető meg a turizmushoz kapcsolódó szolgáltatásoknál. A pénzintézet a 30 millió forint feletti éves árbevétellel rendelkező vállalkozásoknak a POS-terminál igénylését, míg az alacsonyabb forgalmú, 30 millió forintos éves árbevétel alatti vállalkozások számára a SimpleBusiness mobilalkalmazást javasolja közölte a távirati iroda.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.