Az idei tél sem hozott megnyugvást az északi sarkkörön. Bár a jég minden évben visszahízik a sötét hónapok alatt.
A legfrissebb mérések szerint a növekedés mértéke aggasztóan alacsony maradt – a szakértők szerint ez a globális felmelegedés félreérthetetlen jele.
Holtverseny a mélyponton
A Nemzeti Hó- és Jégadatközpont (NSIDC) legfrissebb jelentése szerint az északi-sarki tengeri jég kiterjedése idén elérte téli csúcspontját, mielőtt a tavaszi napsütés újra olvasztani kezdte volna. Az eredmények nem adnak okot az optimizmusra: a jégfelület 14,29 millió négyzetkilométeren tetőzött. Ez hajszálnyival elmarad a tavalyi értéktől, de a tudósok szerint a két adat statisztikailag „döntetlennek” számít.
Ami igazán beszédes, az az összehasonlítás a történelmi átlaggal:
| Időszak | Jégfelület kiterjedése (csúcsérték) |
| 1981–2010 közötti átlag | ~15,65 millió $km^2$ |
| 2024. évi csúcs | 14,29 millió $km^2$ |
| A különbség | -1,36 millió $km^2$ (kb. két Texasnyi terület) |
Nem „rendszerváltás”, hanem folyamatos pusztulás
Walt Meier, az adatközpont vezető tudósa szerint nem egy hirtelen összeomlásról, hanem egy hosszú, fájdalmas folyamatról van szó. „Ahogy a hőmérséklet emelkedik, kevesebb a lehetőség a jégképződésre. Ez egy folyamatos csökkenés a téli maximumokban, ami miatt eleve hátrányból indulunk a nyári olvadási szezonban” – magyarázta a szakértő.Miért veszélyes a fehér felület elvesztése?
A tengeri jég hiánya nem csupán esztétikai kérdés vagy a jegesmedvék problémája. A fehér jégfelület tükörként funkcionál: visszaveri a napsugárzást az űrbe. Ha a jég eltűnik, a helyét átvevő sötét óceán elnyeli a hőt, ami tovább melegíti a térséget.
Ez a folyamat pedig alapjaiban írhatja át a mi időjárásunkat is:
- Megváltozó légköri nyomás: Az Arktisz melegedése csökkenti a különbséget a sarkvidéki és a délebbi területek hőmérséklete között.
- Lassuló futóáramlások (Jet Stream): A kutatók szerint ez a változás módosíthatja a szelek mozgását, ami rögzítheti az időjárási rendszereket, így okozva tartós hőhullámokat vagy extrém hidegbetöréseket Európában és Amerikában.
„A téli maximum mindenképpen érdekes, és egyértelműen a globális felmelegedés jele.” – Walt Meier, NSIDC.
Mi a helyzet a déli sarkon?
Míg az északi jégveszteség stabil trendet mutat, az Antarktisz sokkal szeszélyesebb. Bár idén februárban ott is éves mélypontot mértek, és az adat elmaradt a 30 éves átlagtól, a helyzet korántsem volt olyan drasztikus, mint az elmúlt három év rekordalacsony szintjei. A déli féltekén a helyi óceáni áramlatok és szélirányok egyelőre erősebben befolyásolják a jég sorsát, mint az általános felmelegedés.
Fontos megjegyezni: a tengeri jég olvadása – a szárazföldi gleccserekkel ellentétben – közvetlenül nem járul hozzá a tengerszint emelkedéséhez, hiszen a jég már amúgy is a vízben úszik (hasonlóan egy pohár vízben elolvadó jégkockához).
