Maradt az alapkamat Londonban
A több mint négy és fél éve érvényes 0,5 százalékos történelmi mélyponton hagyta alapkamatát csütörtöki ülésén a Bank of England (BoE) monetáris tanácsa.
A több mint négy és fél éve érvényes 0,5 százalékos történelmi mélyponton hagyta alapkamatát csütörtöki ülésén a Bank of England (BoE) monetáris tanácsa.
Várhatóan még októberben elkezdődnek a hivatalos egyeztetések a jövő évi bérekről – közölte csütörtökön a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
A mérsékelt gazdasági növekedés mellett óvatos optimizmus, emelkedő költségek és tartós piaci korlátok jellemzik a kínai piacot – állapította meg az Amerikai-Kínai Üzleti Tanács (USCBC) friss elemző tanulmányában.
Könnyen kipottyanhat az MSCI feltörekvő piaci indexkosarából a Magyar Telekom. Vajon van-e még tere az árfolyamesésnek?
Görögország adósságszolgálat nélküli elsődleges költségvetési többlete 2,6 milliárd eurót tett ki az idei év első kilenc hónapjában – ismertette csütörtökön az ország pénzügyminiszter-helyettese.
Nagyjából egy éve kezdte meg a Budapesti Értéktőzsde az eddigi, immár 16 éve működő MMTS kereskedési rendszer cseréjét. Jön a Xetra, eddig jól halad a rendszer épülése, a brókerházak is jól vizsgáztak. A rendszer mögött folyamatos a fejlesztés, nagy lehetőség lesz ez a piacnak.
Elfogadta a horvát kormány azt a javaslatot, hogy a Horvát Postabank (HPB) megvásárlására tegyen kötelező érvényű javaslatot a két potenciális vevő, a magyar OTP Bank és az osztrák Erste Bank.
Minden eddigi értékesítési adatot túlszárnyalva 108,5 milliárd forinttal növekedett szeptemberben a kifejezetten lakosság számára értékesített állampapírok állománya. A slágertermék továbbra is a Kamatozó Kincstárjegy, de ebben a hónapban magára talált a Féléves Kincstárjegy is.
Jövőre módosul a fogyasztóvédelmi törvény: az új javaslat azzal erősíti a kiszolgáltatott fogyasztók jogait, hogy a hatóság már első esetben bírságot szabhat ki, ha idősekkel vagy fogyatékossággal élőkkel szemben jogsértést tapasztal – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön.
Az amerikai hivatalok és kormányzati szervek részleges leállása miatt az elemzők többsége szerint a jegybank szerepét betöltő Fed idén már nem kezdi meg a havi 85 milliárdos gazdaságélénkítő kötvényvásárlási programjának a leépítését.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.