Szűk sávban a forint
Vegyesen mozgott a forint árfolyama csütörtök délelőtt a bankközi kereskedésben kora reggelhez képest, de csak néhány fillér volt a változás.
Vegyesen mozgott a forint árfolyama csütörtök délelőtt a bankközi kereskedésben kora reggelhez képest, de csak néhány fillér volt a változás.
Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) jelenlegi elnöke, a képviselőcsoport egykori vezetője jelölését támogatja az Európai Bizottság elnöki posztjára az EP szocialista frakciója – közölte csütörtökön a képviselőcsoport.
Az orosz jegybank ismét eltolta a rubel árfolyamsáv határértékeit csütörtökön, hogy megállítsa a fizetőeszköz további gyengülését.
Sorozatban ötödször emelte az irányadó kamatot a brazil jegybank, hogy megfékezze a pénzromlás ütemét, a ráta már 9,5 százalék.
Emelkedett a Brent olajfajta ára csütörtök reggel arra a hírre, hogy elrabolták a líbiai kormányfőt, ami felerősítette azokat a félelmeket, hogy ismét fennakadások lehetnek az észak-afrikai ország olajtermelésében.
Vegyesen alakultak csütörtökön a vezető tőzsdeindexek Ázsiában, elemzők szerint még nem árazta be teljesen a piac az amerikai csőd kockázatát.
Augusztusban a mezőgazdasági termelői árak 7,4 százalékkal csökkentek az egy évvel korábbihoz képest. Ezen belül a növényi termékek ára 14,6 százalékkal mérséklődött, míg az élő állatok és állati termékeké 7,2 százalékkal emelkedett.
A Fed által közzétett FOMC jegyzőkönyv nyilvánvalóvá tette a program előrelátható szűkítését, ami a dollár erősödésével és az aranyár esésével járt.
Az Egyesült Államok akkor sem veszítené el a legjobb, AAA szuverén osztályzatát és akkor is tovább törlesztené adósságát, ha a kongresszus nem szavazná meg határidőre az adósságlimit módosítását – derül ki a Moody's Investors Service legfrissebb, az amerikai kongresszusban köröztetett tanulmányából, amelyet szerdán internetes kiadásában ismertetett a The Washington Post.
Az elemzők szerint pluszban nyitnak csütörtökön a főbb nyugat-európai értéktőzsdék.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.