Kecskeméti Mercedesek húzták a Daimlert
Az elmúlt évek viszontagságos, válságos ideje lecsengeni látszik az európai autóiparban. Lassan-lassan javul a kereslet, növekszik az értékesítés.
Az elmúlt évek viszontagságos, válságos ideje lecsengeni látszik az európai autóiparban. Lassan-lassan javul a kereslet, növekszik az értékesítés.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerdán megjelent Fiscal Monitor elnevezésű elemzése szerint a szervezet nem számít a magyar költségvetési hiány váratlan megugrására: 2013-ra 2,7 százalékos, 2014-re 2,8 százalékos, majd az ezt követő három évre kereken 3 százalékos GDP-arányos hiányt prognosztizálnak, ami megfelel az Európai Unió elvárásainak.
Barack Obama elnök szerdán Janet Yellent jelölte az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve System (Fed) kormányzótanácsa új elnökének.
Az amerikai dollárral szemben árnyalatnyit gyengült, az euróval, a svájci frankkal és a japán jennel szemben halványan erősödött a forint árfolyama csütörtök reggelre a bankközi kereskedésben.
Az MNB-nek már most meg kellene kezdenie a kamatemelést Balatoni András az ING vezetője szerint, ám erre várhatóan a jövő év második feléig várni kell. A következő fél évben a forint lassú gyengülésére lehet számítani. Ha bármilyen megingás hatására 310 forint fölé kúszna az euró kurzusa a jegybank lépni fog ugyanakkor az irányadó ráta emelésével.
Vegyesen zártak szerdán a New York-i tőzsde főbb mutatói annak köszönhetően, hogy a piacok pozitívan fogadták Yellen jelölését.
Újabb leleplezésekre készül a titkos elektronikus adatgyűjtésről a The Guardian brit napilap annak dacára, hogy a brit belső elhárítás, az MI5 vezetője figyelmeztetett: az Edward Snowden amerikai informatikus által megszerzett információk kiszivárogtatása hatalmas károkat okoz.
Az EU Keleti Partnerség elnevezésű projektjében részt vevő államok közlekedési miniszterei szerdán Luxembourgban megállapodtak arról, hogy folytatják az együttműködést és a jogszabályok fokozatos közelítését az uniós joghoz minden közlekedési ágazatban, jóváhagyták a regionális közlekedési hálózatok térképét és a kiemelt infrastruktúrafejlesztési projekteket tartalmazó listát is – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).
Este hét után az euró forintárfolyama 296,24 forint volt, a délelőtti 295,82 forint, illetve a kora reggeli 295,46 forint után.
A KITE Zrt. többségi tulajdonosa lesz a Bige Holding, amennyiben a Gazdasági Versenyhivatal is engedélyezi a felvásárlást – mondta Bige László, a holding tulajdonosa a Napi.hu-nak.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.