A Világbank egy nemes célért küzd
Jim Yong Kim, a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank (Világbank) elnöke szerint az évtized végére felére kell csökkenteni a mélyszegénységben élők számát.
Jim Yong Kim, a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank (Világbank) elnöke szerint az évtized végére felére kell csökkenteni a mélyszegénységben élők számát.
A Concorde Alapkezelő Zrt. az általa kezelt befektetési alapokon keresztül október 8-ai tőzsdei részvényátruházás során 934 266 darabra növelte szavazati jogot biztosító részesedését az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt.-ben – jelentette be a társaság a BÉT honlapján szerdán.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) azt javasolja, hogy az államadósság számítása az uniós módszertan alapján történjen, a nominális adósság összege legfeljebb a tervezett inflációval nőhessen, és az adósságmutatót középtávra, éves célként meghatározva is rögzítsék a költségvetési törvényben.
Október 10-én internetes előselejtezővel elindul a PénzSztár, az első országos középiskolai pénzügyi-gazdasági verseny, melyen 1120 négyfős, 14-20 éves középiskolásokból álló csapat vesz részt – közölték a szervezők szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
A védelmi iparág vezető cégei 75 milliárd dollárt költenek üzleti ellentételezésre a Financial Times brit napilap egyéves tényfeltáró elemzése szerint. A brit lap az IHS Jane’s védelmi iparági kutatóintézet adatai alapján azt vizsgálta, hogy a rendes üzletek mellett ösztönzőként megkötött úgynevezett „offset” megállapodások jelenleg mennyibe kerülnek a védelmi ipar legnagyobb szereplői számára.
Megjelenik a szakmai képesítést igazoló virtuális kártya, amelynek segítségével európai szakemberek kevesebb papírmunkával vállalhatnak munkát más uniós országban: erről döntött az Európa Parlament szerdán. A képviselők egy új figyelmeztető rendszer elindítását is megszavazták, amelynek köszönhetően egy szakma gyakorlásától eltiltott munkavállalók más tagországban sem dolgozhatnak az adott területen.
A magyar dolgozók kevésbé elégedettek a munkájukkal, ennek ellenére jobban kijönnek a főnökükkel, kifejezetten baráti a viszonyuk a kollégákkal és jobbnak tartják a munkakörnyezetüket is az uniós átlaghoz képest – derül ki a Profession.hu Munkahelyi Környezet című elégedettséget felmérő kutatásából. A közel 2500 válaszadó közül 38 százalék ráadásul elégedett a fizetésével is.
Az MSZOSZ Szövetségi Tanácsa 2014-ben a kötelező legkisebb munkabér és a bérminimum 6 százalékos, valamint a keresetek 4,5 százalékos növekedését tartja szükségesnek, a minimálbér ennek megfelelően a jelenlegi 98 ezer forintról 104 ezer, a bérminimum pedig 114 ezer forintról 121 ezer forintra nőne.
A nemzetgazdasági tárca szerint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tévesen méri fel a magyar gazdaság teljesítményét legfrissebb World Economic Outlook (Világgazdasági kilátások) kiadványában publikált, Magyarországra vonatkozó előrejelzéseiben.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.