Sötét mód ikon
2026 november 05
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Ekkora kártérítést kaphatnak a gazdák

Összen 6 milliárd forint körüli összeget fizet ki a kárenyhítési alapból a gazdáknak a tavalyi károk után a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a következő napokban – mondta Gyuricza Csaba, a hivatal elnöke.

EXTRA

Szabadalomban verhetetlen a Huawei

A világ egyik vezető információs és kommunikációs technológiai szállítója, a Huawei a Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) szerint a szabadalmaztatás területén mindenképpen világelső – tudtuk meg a cégtől.

EXTRA

Kevés ekkora dobása van a Teslának

Március végén fogja bemutatni a Tesla az új, 3-as modeljét. A várt eseményt megelőzően 230 dollárra kúszott fel a cég részvényeinek árfolyama a szakadékot jelentő 140 dollár után. A várakozásokat a Business Insider gyűjtötte össze.

EXTRA

Új sebességre kapcsolt a Közbeszerzési Hatóság

Idén már két büntető és több jogorvoslati eljárás indult a lezajlott közbeszerzésekkel kapcsolatban

EXTRA

Jogsértő Budapest Bank reklámot fülelt le a jegybank

A jegybank tájékoztatása szerint 8 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a Budapest Bankra annak személyi kölcsönökkel kapcsolat kommunikációja miatt. Így a bank több hirdetésében nem megfelelően tette közzé a teljes hiteldíj-mutatót.

EXTRA

Nem vállalnak kockázatot az ázsiai kereskedők

A vezető ázsiai értéktőzsdék vegyes eredménnyel teljesítettek a hétfőn. Az olajárak csökkenése visszavetette a befektetők kockázatvállalási hajlandóságát, de a veszteségeket mérsékelték azok a remények, hogy a kínai jegybank hamarosan kamatokat csökkenthet a jüanra nehezedő nyomás enyhülésének köszönhetően.

EXTRA

A húsvéti héten a jegybank viheti a showt

Holnap dönt az MNB az alapkamatról. A márciusban bejelentendő eszközök között ott szerepel a kamatfolyosó finomhangolása, illetve a BUBOR kérdésköre. Fontos lesz még a héten az inflációs jelentés is. – foglalta össze az eseményeket Kiss Mónika, az Equilor Zrt. vezető elemzője.

EXTRA

Nehézkesen indul a hét Európában

Mérsékelt veszteséggel nyitottak hétfőn a vezető európai értéktőzsdék.

EXTRA

Valaminek történnie kell – Random Reggeli

Továbbra is a nagy európai kérdés, a DAX német index 10000 pont körüli "sorsa". Se le, se fel egyelőre, pedig valaminek most már történnie kell.

EXTRA

Özönlenek a turisták az olcsó Oroszországba

Tavaly 13 százalékkal nőtt az Oroszországba irányuló turistaforgalom a rubelárfolyam gyengülésének köszönhetően – jelentette ki Oleg Szafonov a Roszturizm orosz szövetségi idegenforgalmi ügynökség vezetője a moszkvai Intourmarket nemzetközi kiállításon.

EXTRA

440-hez ragaszkodik az MTelekom – technikai elemzés

Szilárdan tartja magát a távközlési vállalat árfolyama. Nem mutatja jelét további korrekciónak, a pihenő végeztével így ismét 460 felé tekinthet.

EXTRA

Nagyot esett napon belül az OTP – technikai elemzés

Elfogyott a bankpapír ereje 7000 érintése után. Gyengüléssel kezdődhet a hét az árfolyam számára, az emelkedő csatornát letörve indulhat lefelé a papír.

EXTRA

Újra megingott a BUX – technikai elemzés

Az emelkedés ellenére bizonytalanság jelei látszanak a hazai indexen, lassan kifulladhat a márciusi rally.

EXTRA

Tovább kapaszkodott fölfelé a Richter – technikai elemzés

Fontos ellenállások alá érkezhet a gyógyszergyártó árfolyama. A közeljövőben így kiderülhet mennyi erő rejtőzik a jelenlegi emelkedésben.

EXTRA

Fordulós jelzések a MOL-nál – technikai elemzés

Egyre több jelét mutatja az elbizonytalanodásnak az olajvállalat árfolyama. A kitartó emelkedés után a héten korrekció adhatja a fejét.

EXTRA

Így mozdulhatnak az üzemanyagárak

Az üzemanyagpiacokon a benzin ára a múlt hét első napján jelentősen emelkedett, s ezt követően csak kicsit változott. A gázolaj ára a hét első felében kicsit csökkent, a második felében lassan drágult. A heti átlagos piaci ár- és árfolyam-változások alapján a benzin ára 2-3 forinttal emelkedhet, a gázolaj ára várhatóan nem változik – áll a GKI Energiakutató előrejelzésében.

EXTRA

Elsőként az építőanyag-forgalom élénkült

Régen látott mennyiségben adták el termékeiket az év első hónapjaiban a magyarországi tégla- és cserépgyártók – mondta el a Magyar Idők hétfői számában a Magyar Téglás Szövetség (Matész) elnöke.

EXTRA

Hajmeresztő öltettel álltak elő a kütrőskalács csatában

Megdöbbenéssel fogadták Székelyföldön a román mezőgazdasági miniszter bejelentését, miszerint országa földrajzi eredetvédelemben részesítené a kürtőskalácsot – írja hétfői számában a Magyar Nemzet.

1 … 3 588 3 589 3 590 3 591 3 592 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.