Lesz mire figyelnünk a jövő héten
A piac leginkább a jegybank monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülésére és az utána két nappal megjelenő inflációs jelentésre figyelhet a jövő héten.
A piac leginkább a jegybank monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülésére és az utána két nappal megjelenő inflációs jelentésre figyelhet a jövő héten.
A rövidebb hét ellenére kiemelkedő forgalom mellett emelkedtek az árak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), a tőzsde részvényindexe, a BUX 25 938,65 ponton zárt pénteken, ami 329,96 pontos, 1,29 százalékos emelkedés az előző heti értékhez képest.
Nem érkezett ajánlat a Malév Nemzetközi Légi Szállítási Szövetséggel (IATA) szembeni követelésének megvásárlásra, a több mint 3,5 milliárd forint értékű követelésre a légitársaság felszámolója írt ki pályázatot.
A Jalsovszky Ügyvédi Iroda számításai szerint jelenleg 60 adófajta létezik Magyarországon. Az általános forgalmi adó (ÁFA) 25 százalékban, a személyi jövedelemadó pedig 13 százalékban járul hozzá a központi adóbevételekhez, ugyanakkor az adók döntő többsége 1%-nál kisebb mértékű bevételt generál. Nemzetközi viszonylatban is soknak tűnik a 60 féle adó.
A héten a kínai telefonokat gyártó cég, a Huawei bejelentette, hogy Lionel Messi csatlakozott a vállalat globális márkanagyköveteihez. Ahogy a világ egyik legjobb futballistájának szenvedélye milliókat ösztönöz arra világszerte, hogy kiváló teljesítményre törekedjenek, úgy a Huawei az infokommunikáció területén létrehozott innovációival motiválja az embereket.
Az uniós forrásokra aspiráló mikrovállalkozások 56 százaléka már beépítette üzleti tervébe a megpályázandó uniós forrásokat, 34 százalékuk csak készül erre. A kisvállalkozásoknál többségben vannak az óvatosak, táborukban 51 százalék azok aránya, akik egyelőre nem számolnak a támogatással – derül ki a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. kutatásából. Az MFB-csoporthoz tartozó Garantiqa szakértői szerint mind a pályázati források, mind a garanciakonstrukciókkal kombinált hitelkonstrukcióknak köszönhetően számottevően növekedhet a mikro- és kisvállalkozások GDP-hez való hozzájárulása idén.
A héten nyílt a pályázat a mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatásra. A korábbi évek tapasztalatai alapján a jég és viharkárok jelentik a legnagyobb veszélyforrást a mezőgazdaságból élők számára. Egyre több termelő köt biztosítást, hogy rendelkezésre álljon a megfelelő fedezet a bajban.
Ma egy órára elsötétül egy sor nagyváros szerte a világon. Idén tíz éves Föld Órája kezdeményezés, melyhez bárki önként csatlakozhat. Az egy órára vállalt sötétség jelkép, földünk véges erőforrásaira, az azokkal való hatékony gazdálkodásra, a klímaváltozásra hívja fel a figyelmet. A Magyar Energiahatékonysági Intézet (MEHI) is támogatja a kezdeményezést.
A Csoport légitársaságai 101 ország 316 célállomását szolgálják ki a nyári menetrendben – számos új és kiegészítő szolgáltatással az utasok számára.
Nyolcvanöt százalékban hazai gyártású Crdeo Econell CiTY típusú buszát teszteli szombattól a Budapesti Közlekedési Vállalat., melyet a Kravtex-Kühne cégcsoport forgalmaz.
Egy hamarosan életbe lépő új uniós szabály szerint a tagállamoknak csökkenteniük kell majd az új szélerőmű projektek állami támogatását. Ugyanakkor középtávon legalább 150 milliárd eurót kell befektetni az európai villamosenergia-rendszer fő csomópontjainak fejlesztésébe és bővítésébe – a piaci állapotokat összegzi a Roland Berger.
Februárban folytatta fokozott jegyellenőrzési programját a MÁV-Start. A hónapban öt nap alatt, Budapest-Szob és Budapest-Veresegyház-Vác között végezték a munkájukat az ellenőrök. A jegybevétel mindkét vasútvonal esetében 35 százalékkal emelkedett 2015 azonos időszakához képest – erről számolt be a társaság.
Mind pénzügyi eredmények, mind világszintű kiszállítások tekintetében új rekordot állított fel a 2015-ös évben a ŠKODA. Az ügyfeleknek átadott autók száma 1,8 százalékkal 1 055 500 darabra emelkedett (2014: 1 037 200 darab). Új csúcsot ért el a márka árbevétel szempontjából is, az előző évi 11,8 milliárd eurót 6,2 százalékkal meghaladva 12,5 milliárd euróra növelve azt. A márka működési eredménye 12 százalékkal 915 millió euróra emelkedett (2014: 817 millió euró). A cseh autógyártó a 2016-os évben további növekedésre számít, a növekedés motorjaként pedig a ŠKODA jövőbeli SUV modelljeinek szán kiemelt szerepet.
A hazai kkv-k következő egy évre vonatkozó árbevétel és eredményvárakozásai nagymértékben javultak, átlagosan 4,8%-os árbevétel és 3,2%-os eredménynövekedést valószínűsítenek – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. Árbevételük idei alakulását tekintve a mikrovállalkozások, a profitot nézve azonban a középvállalkozások a legoptimistábbak.
A 65 éves nyugdíj-korhatár enyhítése nélkül esély sincs a nyugodt időskori évekre – írja a Népszabadság szombati számában.
A bérfejlesztés járulhat hozzá a magyar gazdaság fejlődéséhez a következő időszakban – mondta Csath Magdolna közgazdász.
A jövő heti Apple Keynote-on a szóbeszédek szerint bemutatják az iPad Air 2 utódát. Egyes elemzői vélemények szerint az új készülék az USA-ban a szokásos 499 dolláros kezdő ár helyett 599 dolláros áron lesz kapható, 32 GB-os változatban. A TechCrunch összeszedte mi lehet a drágulás oka.
Olyan fontos problémákról, mint a javak egyenlőtlen globális elosztásáról, a bíróságok működéséről, a jogtudósok szerepéről, valamint az erkölcs és a jog kapcsolatáról is szóltak a Jogi beszélgetések elnevezésű fórum előadói pénteken Kaposváron.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.