Negyven év után ismét gázt exportál Irak
Az iraki olajminisztérium szóvivőjének tájékoztatása szerint tegnap került sor először arra, hogy az ország cseppfolyósított földgázt exportáljon.
Az iraki olajminisztérium szóvivőjének tájékoztatása szerint tegnap került sor először arra, hogy az ország cseppfolyósított földgázt exportáljon.
A menedékkérők számának csökkenésével Németországban egyre több tartományi fenntartású befogadóállomás kezd kiürülni a Die Welt című lap kutatása szerint.
Bartha Péter, a világszerte piacvezetőnek számító, vállalati informatikai szolgáltatásokat nyújtó cég, az Avnet Technology Solutions magyarországi leányvállalatának vezetője hat pontban foglalta össze, milyen technológiai víziói vannak.
"Néha hihetetlen ütemű" átalakulás volt jellemző az elmúlt negyedszázad után mára a reformfáradtság és az
újjáéledő protekcionizmus jelei mutatkoznak a feltörekvő
gazdaságokban – mondta az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnöke.
Helyi idő szerint pontban 20:30-kor, a Müpában történt ünnepélyes lekapcsolást követően kihúnytak Budapest fényei, miközben a világ 178 országának több mint 10000 helyszínén söpört végig a világ lagnagyobb éghajlatvédelmi civil összefogása. A hazai központi eseményen a fenntartható innovációkat és a WWF Zöld Generációt ünnepelték. A WWF Magyarország a Föld Órája alkalmából a hazai vállalatok felelősségére figyelmeztet.
Az amerikai Starwood Hotels & Resorts Worldwide szállodalánc több millió dolláros befektetéssel három hotelt újít fel és működtet majd Kubában, amire 1959-es szocialista forradalom óta nem volt példa.
Holnap este tartják az Apple eseményét, ahol bemutatják a cég újdonságait. A kérdés, hogy meg tud-e még minket lepni a cég. Hogy mire számítsunk, azt a Business Insider gyűjtötte össze.
Mark Zuckerberg alapító-vezérigazgatót fogadva elismerően nyilatkozott a Facebook technológiai és irányítási rendszeréről a Kínai Kommunista Párt propagandafőnöke annak ellenére, hogy az internetes közösségi hálózat hivatalosan nem elérhető a kelet-ázsiai országban.
Ha nem teljesen ott vagy, ahogy lenni szeretnél, akkor valószínűleg eltűnődtél már, hogy vajon miért. Összpontosítsunk néhány gyakori okra, így ki tudod találni, hogy miért nem vagy olyan sikeres, mint amennyire szeretnél, és elkezdheted orvosolni a problémákat.
A családi otthonteremtési kedvezmény (csok) és a korábbi lakástakarékpénztári megtakarítások is felhasználhatók önrészként a nemzeti otthonteremtési közösségekben (nok) – mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth
Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
A Gardenexpo a mai napon zárul, amelyen olyan formabontó újdonságokat is bemutatnak, mint amelyről a cikkünkben olvashat.
Megkezdték az előző napi isztambuli robbantásos merénylet izraeli sebesültjeinek hazaszállítását Izraelbe Törökországból – jelentette vasárnap reggel a jeruzsálemi közszolgálati rádió. Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet követte el az előző napi, öt halálos áldozatot követelő isztambuli öngyilkos merényletet a város egyik legforgalmasabb sétálóutcájában a Habertürk című tekintélyes napilap vasárnapi számának beszámolója szerint.
A mai nap (a húsvéti készülődésre tekintettel) több bolt is nyitva lesz. Így a törvényi szabályoknak megfelelően több cég is úgy döntött, hogy több boltját is nyitva tartja. Vásárolhatunk tehát Pennyben, Sparban és a Premier Outletben is.
A foglalkoztatottak száma tavaly 110 ezerrel, éves átlagban 4 millió 210 ezerre emelkedett, a munkanélküliek száma pedig 35,5 ezerrel, 307,8 ezerre mérséklődött – olvasható a Központi Statisztikai Hivatal 2015-re vonatkozó munkaerőpiaci folyamatokat elemző
kiadványában.
A Magyar Bankszövetség a pénzügyi kultúra nagykövete díjat adományozta az MKB Banknak a magyarországi Pénz7 pénzügyi kultúrafejlesztési programban kifejtett aktivitásáért – közölte az MKB Bank.
A Nemzetgazdasági Minisztériumban (NGM) folyik a jövő évi költségvetés tervezetének kidolgozása, ami április végére a kormány elé, majd májusban már a parlament asztalára kerülhet – mondta a nemzetgazdasági miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
Már 15 különadó van hatályban Magyarországon, 2013 óta hárommal nőtt a számuk. Ezek az adók a társasági adóval nagyjából azonos mértékű bevételt jelentenek az államnak. A témával a LeitnerLeitner is foglalkozott.
A vállalat közlése szerint a Deichmann Cipő magyarországi forgalma bruttó 7,6 százalékos növekedéssel 38,3 milliárd forintra emelkedett tavaly az egy évvel ezelőtti 35,6 milliárd forintról.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.