Megpihenhet a hazai részvénypiac
Alacsony forgalmat vár szerdán a Budapesti Értéktőzsdén a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője, aki nem számít jelentős árfolyammozgásokra.
Alacsony forgalmat vár szerdán a Budapesti Értéktőzsdén a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője, aki nem számít jelentős árfolyammozgásokra.
Gyengülhetnek szerdán nyitáskor a fontosabb nyugat-európai indexek, az IG piackutató elemzői szerint a londoni FTSE-100 index 1 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 9 ponttal, a párizsi CAC-40 index 2 ponttal csökkenhet.
A jegybankárok körében a defláció az apokalipszis egyik lovasának számít. Úgy tűnik, mintha a központi bankok tagjait beiktatásuk előtt beoltanák a deflációtól való rettegéssel, és azután ennek tükrében kellene végezniük a munkájukat – írja John Mauldin, a mauldineconomics.com szerzője. Mauldin publicisztikájában igyekszik rávilágítani a deflációtól való rettegés okaira, illetve arra, milyen lehetőségek állnak rendelkezésre korunk nagy jegybanki háborújában.
A kormány benyújtotta az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvénynek az egyes kereskedelmi építmények engedélyezése fenntarthatósági szempontjainak érvényesítése érdekében történő módosításáról szóló törvényjavaslatot, az új törvény 2015 január elsején lép hatályba.
Stabilra javította a leminősítés lehetőségére utaló eddigi negatívról Budapest adósosztályzatának kilátását a Moody's Investors Service.
Keveset változott a forint árfolyama kedd estéről szerda reggelre a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.
A PannErgy Nyrt. két leányvállalata, a DD Energy Termelő és Szolgáltató Kft., valamint az Arrabona Geotermia Kft. 18 millió eurós (mintegy 5,5 milliárd forint) hitelmegállapodást kötött a Magyar Export-Import Bank Zrt.-vel (Eximbank) a Győr térségében megvalósuló geotermikus beruházások hátralevő szakaszainak projektfinanszírozására – közölte a cég a Budapesti Értéktőzsde honlapján kedden.
Emelkedéssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde főbb mutatói.
Csak azok az országok lehetnek sikeresek, amelyek világosan kifejezik és érvényesítik az érdekeiket – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden Budapesten a magyar-azeri üzleti fórum megnyitóján.
A magyarországi infláció a jövőre belépő bázishatások miatt fokozatosan a pozitív tartományba emelkedik, ennek ellenére sem kizárt azonban a további kismértékű jegybanki kamatcsökkentés – jósolták az októberről szóló, ismét negatív inflációs adatok keddi ismertetése után londoni pénzügyi elemzők.
Októberben nőttek a német autógyárak eladásai, a prémium autómárkák, a BMW, az Audi és a Mercedes kétszámjegyű növekedést értek el.
Év végén lezárul a magyar vasúti kommunikációs rendszert korszerűsítő GSM-R projekt előkészítése, amelynek során a projekthez szükséges beszerzések történnek meg, az utolsó szerződést a napokban írják alá, ez a fenntartáshoz szükséges műszerekre vonatkozik – közölte Agárdi Ferenc, a NISZ Nemzeti Kommunikációs Szolgáltató Zrt. GSM-R Projekt igazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
A kormány benyújtotta a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot az Országgyűlésnek kedd délután.
Az elszámolás hatásait figyelembe véve azok, akik 2008-ban vettek fel devizahitelt, ugyanolyan helyzetben lesznek, mintha forintban adósodtak volna el, a 2005-2007 között hitelt felvevők pedig a forinthitelesekhez képest átlagosan egy jó használt autó árával lesznek előnyösebb helyzetben – mondta Becsei András alelnök, a bankszövetség keddi háttérbeszélgetésén.
Az Európai Unió pénzügyminiszterei októberi luxembourgi tanácskozásukon arról döntöttek, hogy az adóelkerülés elleni fellépés jegyében 2017-től a 28 tagállam automatikusan hozzáfér majd az állampolgárai által más uniós országokban nyitott bankszámlák egyenlegeihez, sőt még a kamatokból, osztalékokból származó jövedelmeket is látni fogják. Vége tehát a titkos külföldi bankszámláknak. Mi azonban találtunk még további 8 indokot, amiért végképp nem éri meg külföldre vinni a pénzünket, ha Magyarországon élünk.
Emelkedéssel zártak az irányadó indexek a fontosabb nyugat-európai tőzsdéken kedden, a legnagyobb nyereséggel a párizsi börze fejezte be a kereskedési napot.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 240,95 pontos, 1,37 százalékos csökkenéssel, 17 384,04 ponton zárt kedden.
A dollár hetek óta keresett minden devizával szemben, ezért a mai termékünk is egy amerikai dolláros termék lesz. A kanadai dollárral szemben egy put-ot írunk ki, a több hónapja tartó, emelkedő trendben mozgó devizapárra. A kiírás napokon belül elérheti a kívánt szintet.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.