Sötét mód ikon
2026 augusztus 14
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
TECH

Radikális változás jön a TikTokon – Új életkor felismerő rendszert vezetnek be Európában

A TikTok új, mesterséges intelligenciára épülő életkor-felismerő technológiát vezet be Európában, amely a 13 év alatti felhasználók kiszűrését célozza a szigorodó szabályozói elvárások mellett. Új korszak jöhet a TikTokon, ahol mesterséges intelligencia szűrheti ki a gyerekek fiókjait Európában A TikTok a következő hetekben Európa-szerte új, mesterséges intelligencián alapuló életkor-felismerő technológiát vezet be, amelynek célja, hogy hatékonyabban azonosítsa […]

ÉLETVITEL

A repülőtársaság törölte a járatot? – Az EU bírósági döntése szerint a teljes jegyár visszajár

Fontos, utasokat védő döntést hozott az Európai Unió Bírósága. Járattörlés esetén nemcsak a repülőjegy árát, hanem a közvetítők által felszámított díjakat is vissza kell fizetni az utasoknak. Sokan már tapasztalták járattörlés után ugyan visszautalják a repülőjegy árát, de valahogy mégis „hiányzik” belőle egy tétel. Tipikusan az a pár tíz eurós összeg, amit a foglalási oldal […]

AUTÓ

A BMW új rekordot döntött – Magyarországon 23 százalékkal nőtt az értékesítés

Erős évet zárt a BMW Group a globális autóipari kihívások ellenére. Európában és különösen Magyarországon ért el kiemelkedő növekedést. Európában 7,3 százalékkal Magyarországon pedig 23,2 százalékkal növelte az értékesítését. A globális autóipari lassulás és a bizonytalan gazdasági környezet ellenére is növekedni tudott a BMW Group 2025-ben. Különösen Európában és Magyarországon mutatott fel kiemelkedő teljesítményt a vállalat. […]

EXTRA

Jósló agy – Új felfedezés a társas viselkedés hátteréről

Amikor belépünk egy helyiségbe, pillanatok alatt felmérjük, ki a domináns és ki az alárendelt. Ez a képesség alapvető a sikeres társas együttműködéshez. Mégis keveset tudtunk eddig arról, milyen idegrendszeri folyamatok állnak a hátterében. Az ELTE és az Arizonai Egyetem kutatói majmok agyi tevékenységét vizsgálva elsőként tárták fel, hogyan kódolja az agy a társadalmi hierarchiát, és miként […]

ÉLETVITEL

Már viszik az emelt nyugdíjakat – Január 15-én indult a postai kézbesítés

A Magyar Posta csütörtöki tájékoztatása szerint elindult az év első, megemelt nyugdíjának kézbesítése. A postások 2026. január 15. és január 30. között viszik ki a nyugdíjakat és nyugdíjszerű ellátásokat a nyugdíjak kifizetési naptárja alapján.  Mikor érkezik a nyugdíj a postán? A Posta közlése szerint a kézbesítés január 15-én indul, és január 30-án fejeződik be. A vállalat hangsúlyozta. A kifizetés ütemezetten, […]

AUTÓ

Durvul a benzin helyzete – Péntektől jön az újabb árváltozás. Mutatjuk a részleteket

Az erős havazás mellett a benzinkutak napjai sem sem telnek el eseménytelenül . Folytatódik az üzemanyagok árainak változás. Péntektől újabb emelkedés jön mind a benzin, mind a gázolaj árában. Mutatjuk a részleteket. Újabb árváltozás jön a benzin és a gázolaj árában Folytatódik az üzemanyagok árának változása. A Holtankoljak adatai szerint a nagykereskedelmi árak pénteken január 16-án az […]

AUTÓ

Megjöttek az AutoWallis számai – Rekordeladások, erős kiskereskedelem

Rekordot döntött az AutoWallis. A vállalat 2025-ben több mint 54 ezer járművet értékesített, a növekedést elsősorban a kiskereskedelem és a régiós terjeszkedés húzta. Új csúcsra ért az AutoWallis csoport értékesítése 2025-ben. A vállalat gépjármű-eladásai 11,7 százalékkal bővültek, amit elsősorban a kiskereskedelmi üzletág látványos erősödése hajtott. Az integrált autókereskedelmi és mobilitási szolgáltató közlése szerint a növekedés mögött […]

TECH

Folytatódik a vámháború a chipgyártásban – Trump 25 százalékos vámot vet ki a csúcskategóriás chipekre

Folytatódik a vámháború a chipgyártás terén. Az amerikai kormány 25 százalékos vámot vezetett be a legfejlettebb MI-chipekre, nemzetbiztonsági okokra hivatkozva. A cél a tajvani függőség csökkentése. A vámtarifa nem vonatkozik az amerikai adatközpontok és startupok és fogyasztói alkalmazásoknál használt chipekre. Újabb jelentős fordulat következett be az amerikai technológiai és kereskedelempolitikában. Donald Trump amerikai elnök 25 százalékos […]

ÉLETVITEL

A Lufthansa csak nappal repül Izraelbe– Felfüggesztették az éjszakai járatokat a közel-keleti térségbe

A közel-keleti feszültségek miatt rendkívüli döntést hozott a Lufthansa csoport. Ideiglenesen átalakítja az Izraelbe és Jordániába tartó járatai menetrendjét, az utasbiztonságot helyezi előtérbe. Biztonsági okokból ideiglenes menetrend módosítást vezetett be a Lufthansa Group. A társaság és leányvállalatai felfüggesztették az Izraelbe tartó éjszakai járatokat. A légitársaság a Közel-Keleten kialakult feszültségekre és az iráni eszkalációval kapcsolatos kockázatokra […]

AUTÓ

Az autóipari válság Lengyelországot is elérte – Komoly leépítés kezdődik a Stellantisnál

Lengyelország sem maradt ki az európai autóipari válságból. A Stellantis Tychy-i üzemében több száz dolgozó távozik, miközben az ágazatban már tavaly megindult a kapacitás- és létszámcsökkentés. A leépítési hullám már tavaly elindult Európában, és egyre több gyárat érint. Európa egyik legstabilabbnak tartott ipari országát is elérte az autóipari válság. A  Stellantis lengyelországi üzemében a dolgozók közel […]

EXTRA

Amerika és Nagy Britannia megkezdte a részleges evakuálást– Irán körül robbanásig feszült a helyzet

Fokozódik a feszültség Irán körül. Biztonsági okokból amerikai és brit óvintézkedések léptek életbe a térségben. Nagy-Britannia bezárta teheráni nagykövetségét, az Egyesült Államok pedig megkezdte egyes személyzetének kivonását egy közel-keleti katonai bázisról. Irán körül egyre nagyobb a kockázat Újabb figyelmeztető jelek érkeztek a Közel-Keletről. Katarban, az Egyesült Államok egyik legfontosabb térségbeli katonai bázisán egyes személyzetet távozásra […]

EXTRA

Drónok, rakéták, tárgyalások – a háború hétfő óta folytatódik

A kelet-ukrajnai háború tovább folytatódott, miközben a nemzetközi közösség újabb diplomáciai és katonai lépéseket tett a béke előmozdítása érdekében. A frontvonalon zajló intenzív harcok és a diplomáciai tárgyalások párhuzamosan zajlanak, újabb fordulópontokat hozva a konfliktus alakulásában. Erősödő támadások és civil szenvedés Hétfőn, január 12-én az éjszakai órákban dróntámadás érte Kijevet. Több helyen tűz ütött ki […]

EXTRA

Vulkánkitörés – Narancssárga sugarak a Hawaii-szigetek egén

Amikor a nap első sugarai találkoztak a Kilauea csúcsáról feltörő izzó lávafolyamokkal, a Utah államból érkező Emma és Austin Sneller már a peremen állt. Karjukban kilenchónapos kislányukkal, Elsie-vel figyelték, ahogy a természet legnyersebb ereje narancssárgára festi az eget. Nem csupán turisták voltak ők a sok ezer között; egy történelmi pillanat szemtanúivá váltak. A Sneller házaspár […]

ÉLETVITEL

„Figyelmeztető lövés”: 2025 után vészesen közel a kritikus határértékhez az éghajlat

A tudósok szerint a globális felmelegedés üteme gyorsul, és az évtized végére tartósan átléphetjük a Párizsi Egyezményben kitűzött 1,5 fokos limitet. A Föld éghajlata tavaly ismét „lázas” állapotot mutatott: 2025 a harmadik legforróbb év lett a mérések kezdete óta, alig elmaradva a rekorder 2024-es és 2023-as évektől. Több nemzetközi klímamegfigyelő szervezet – köztük az európai […]

AUTÓ

Mit tud ez az új ázsiai autó? – Berobbant a magyar autópiacra az Omoda & Jaecoo

Szinte a semmiből került elő az ázsiai villanyautó, amely tarol a hazai piacon. Mindössze 15 hónap alatt komoly meglepetést okozott az Omoda & Jaecoo. Az új kínai márkák már 1,7 százalékos piaci részesedést értek el, több mint 2 200 eladott autóval, és a PHEV szegmensben is az élmezőnybe kerültek. A márka 20 pontos kereskedői hálózattal, 24 órán […]

AUTÓ

Hogy lehetséges ez? – Az ukránoknál elképesztő mennyiségű elektromos autót adtak el

A háború ellenére rekordévet zárt az ukrán elektromosautó-piac. Több mint 110 ezer villanyautó autó talált gazdára. Főként használt Teslák és BYD végzett az élmezőnyben. De a használt import mellett a kínai modellek is húzták a piacot. Látványosan felpörgött az ukránoknál az elektromosautó-piac a tavalyi évben. A villanyautók (BEV) járművek értékesítése több mint a duplájára nőtt, […]

TECH

Mi hajtja az Airbus növekedését a nehézségek ellenére? – Tavaly 793 gépet adott át

Növelte a kiszállításait az Airbus. Tavaly több repülőgépet adott át, miközben a légitársaságok továbbra is nagy számban rendelnek új gépeket, főként rövid és középtávú járatokra. Erős évet zárt az Airbus Az európai repülőgépgyártó Airbus tavaly 793 kereskedelmi repülőgépet szállított le 91 különböző megrendelőnek, ami egyértelmű növekedést jelent az előző évekhez képest. Egy évvel korábban 766, 2023-ban pedig 735 gép hagyta […]

TECH

Az Apple és a Google összefogása új szintre emelheti a Siri mesterséges intelligenciáját

Az Apple többéves együttműködésre lép a Google-lel, hogy felgyorsítsa mesterséges intelligencia fejlesztéseit. A partnerség középpontjában a Siri átfogó megújítása áll, amelyhez a Google Gemini modelljei és felhőtechnológiája szolgál majd alapul. A lépés fontos fordulatot jelez az Apple AI-stratégiájában, miközben a Google megerősíti pozícióját a globális mesterséges intelligencia versenyben. – írta a CNBC. Google Gemini az […]

1 19 20 21 22 23 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.